Napi friss

Lékai-Kiss Ramóna: „Megijeszt, hogy mi van, ha már nem bohóckodhatok”

A műsorvezető két év múlva tölti be a negyvenedik életévét.

Fia születése óta képes igazán kiállni magáért Lékai-Kiss Ramóna. A Barátok közt egykori színésznőjének a családja adja a legnagyobb motivációt.  Noé miatt már hajlandó nemet mondani egy-egy felkérésre. „Egészen a születéséig mindig meg akartam felelni másoknak azzal, hogy igent mondtam egy találkozóra, vagy kedves akartam lenni valakivel azzal, hogy beszélgetek vele, holott nem is volt semmilyen kapcsolódási pontja az életünknek. Noé volt az a hiányzó puzzle-darab, amivel végre minden a helyére került, és aminek hála, ma már tudom, mi számít igazán” – mondta a JOY-nak a műsorvezető.

Az évek elteltével megtanulta, hogy elsősorban magának és nem másoknak kell bizonyítania, amit közösségi oldalain is büszkén felvállal. „Az első és legfontosabb, hogy azt a kérdést tegyük fel magunknak, hogy kinek akarunk megfelelni, és meg akarunk-e felelni bárkinek. Nem attól érzem magam hitelesnek, hogy mindennap sírva mondom el a problémáimat, hanem attól, hogy nem hagyom befolyásolni magamat abban a kérdésben, hogy mit tartok jónak – magyarázta a Dancing with the Stars háziasszonya. Lékai-Kiss Ramóna közeledik a negyvenedik életévéhez, őszintén mesélt az öregedésről és az ezzel kapcsolatos érzéseiről is. – Az biztos, hogy az öregedéstől, az arcom vagy a testem változásaitól nem félek. Az azonban néha megijeszt, hogy mi van, ha a korom miatt már nem bohóckodhatok, bolondozhatok vagy hülyéskedhetek.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!