Hazai sztár

Egykor ők is Szerencselányok voltak: „Már nem tudják, honnan vagyok ismerős”

Megforgatva az idő kerekét, visszapillantottunk az elmúlt évtizedekre. Vajon mennyit változtak a kilencvenes évek legkedveltebb kvízműsorának betűforgató lányai?

A gyökerek

A Szerencsekerék negyvennyolc évvel ezelőtt, 1975-ben indult, igaz, akkor még csak az Amerikai Egyesült Álla­mokban és Wheel of Fortune ­néven. Magyarországra 1993. ­január 2-án érkezett meg, ekkor indultak az első adások, és hamar az ország legkedveltebb műsorává vált.

Prokopp Dóra – Ő volt az első

Mielőtt ismert lett, mentőorvosként dolgozott. 1993. január 2-ától 1997-ig állt a reflektorfényben, az akkor még egyetlen televíziós csatornán, az MTV1-en. A kor alkalmi divatja szerint öltöztették, szinte minden adásban „kisestélyiben” láthattuk. „Még a celebvilág előtt az egyik leghíresebb ember voltam Magyarországon, de ez tényleg azelőtt volt, hogy a bulvár berobbant” – nyilatkozta egy YouTube-videóban Pago­nyi Adrienn-nek. 1997-től azután a Dóra mozija címmel volt mozinaplója az RTL-en, majd tematikus kábeltelevíziókat alapított férjével és barátaikkal. Máig arra az időszakra a legbüszkébb, amikor a Filmmúzeumon saját műsora lett, és közel 150 nagyinterjút készített a magyar filmgyártás legnagyobb színészeivel, rendezőivel, miközben a csatorna vezérigazgatója, programfelelőse, szerkesztője is volt egy személyben. A nevéhez fűződik többek között a TV Paprika, a TV Deko, a Pax TV. A legfontosabb azonban, hogy tengernyi feladata mellett négy gyermeket nevelt fel, és nemrég megszületett első unokája is. Jelenleg pedig olyan hivatással foglalkozik, amit állítása szerint egész életében keresett: Access Consciousness minősített facilitátor, ami, mint mondja, egyfajta út a tudatossághoz.

Klausmann Viktor, Pataky Györgyi és Gajdos Tamás (Fotó: Archív)

Pataky Györgyi – A rekorder

Prokopp Dórát Pataky Györgyi váltotta, de neve nemcsak a Szerencsekerékkel, hanem a kereskedelmi televíziózás indulásával is összeforrt. Október 4-én volt éppen 26 éve, hogy egy gyönyörű, szőke modell feltűnt az akkor induló TV2-n Klausmann Viktor és Gajdos Tamás oldalán, de Vízy Andrással is dolgozott még egy évet, mielőtt szülési szabadságra ment 2001 augusztusában. Ezzel mai napig ő a leghosszabb ideig képernyőn lévő Szerencselány. Akkoriban nem kaptak olyan nagy szerepet, nem beszélgetett a műsorvezetővel és a játékosokkal. Mégis volt idő, amikor ki sem tudott mozdulni az utcára, mert azonnal megrohanták a rajongók. A médiából tudatosan vonult ki, amikor 2001-ben megszületett a fia. A bájos mosolyú Györgyi mit sem változott az elmúlt évtizedek alatt: alig néhány hete a Legendák éjszakáján is feltűnt a Kasza Tibi vezette Szerencsekerékben. Együtt játszott a műsor egykori házigazdáival, és elmesélte, amióta az anyósa felhívta a programra figyelmét, időnként megnézi a műsort a tévében. Férje, Pataky Tibor szintén 1997-ben kezdett, és évekig az akkori RTL Klub sportszerkesztőjeként tevékenykedett.

Vicces pillanatok

A legtöbb bakit kivágták a műsorból. Nem így az egyik frappáns megfejtést, amit az egyik játékos a „tudja, hol szorít a cipő” szólás helyett tévesen úgy olvasott ki a meglévő betűkből, hogy „tudja, hol szeret a cápa”!

Árpa Attila, Rácz Zsuzsi és Klausmann Viktor (Fotó: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu)

Rácz Zsuzsi – Klausmann Viktorral triplázott

A Story 4 csatornán Klausmann Viktor és Árpa ­Attila mellett Rácz Zsuzsi volt, aki közel két és fél évig, 2011 szeptemberétől 2013 januárjáig forgatta a betűket. „Jókor érkezett az akkori felkérés, épp megszűnt az akkori állásom, ráadásul Klausmann Viktorral is dolgoztunk korábban. Sőt a Szerencsekerék után is, így gyakorlatilag háromszor is kollégák voltunk” – emlékszik Zsuzsi. Láthattuk a kereskedelmi csatornák reggeli műsoraiban, és az egykori Viva TV éjszakai játékait vezetni, dolgozott riporterként és műsorvezetőként. Jelenleg rádiós hírolvasó. Ha végre megtalálná az ideális társat, valóban úgy érezné, hogy minden kívánsága teljesült.

Sydney van den Bosch Kasza Tibi mellett Szerencselány (Fotó: TV2)

Sydney van den Bosch – A legutolsó

Az apai ágon holland felmenőkkel rendelkező modell-influenszer még meg sem született, amikor a Szerencsekerék útjára indult Magyarországon. 2021. július 19-étől lett betűket felfedő szerencselány és egyben méltó utódja elődeinek. „Megtisztelő, hogy Prokopp Dóra nyomdokaiba léphetek, igyekszem majd maximálisan helyt állni ebben az új szerepkörben” – árulta el az indulásnál. A fiatal modell azután került a figyelem középpontjába, hogy szerepelt a köztévé Magyarország Szépe és a TV2 A szépségkirálynő műsoraiban, a Miss Earth Hungary szépségversenyt pedig meg is nyerte. Egy éve sajnos komoly műtéten esett át, dupla masztektómiát hajtottak végre rajta. Miután egyik mellében kezdődő rossz­indulatú daganatot fedeztek fel, Sydney úgy döntött, hogy mindkét mellét eltávolíttatja. Akkor sokat mesélt a megélt traumáról. Jelenleg válása miatt került újra reflektorfénybe, Egerszegi Tamással hét év házasság után békében intettek búcsút egymásnak. Sydney a magánéleti ­kudarc után tánccal ­gyógyítja a lelkét, hamarosan pedig a Dancing with the Stars műsorában láthatjuk.

A kiemelt képeken balra Klausmann Viktor és Pataky Györgyi, jobbra Prokopp Dóra (Fotók: Ambrus Marcsi, Kőhalmi Péter/fotocentral.hu)

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!