Tízéves volt, amikor meghalt az édesanyja, aztán jött egy nevelőanya, a viharos kamaszkor, majd tíz év Anglia. Hazajött, és rövidesen következett a mindent elsöprő szerelem Gabival, és megszületett a kislányuk. Az álom valóra vált, békés, boldog családban élhetett. Most ennek lett vége egy perc alatt.
Az első nagy veszteség
Az elmúlt hat év, úgy tűnt, legalábbis Gabi erről beszélt, írt mindig, szerelemben, szeretetben, Gáborhoz való hűségében, ragaszkodásában telt. A férj éppen így érzett a felesége iránt. Így joggal gondolta, hitte, remélte, a kettőjük szövetsége megbonthatatlan, soha többet nem kell újraterveznie az életét. Mert korábban többször is meg kellett ezt tennie. Erről ő maga mesélt a Best magazinban. „Az édesanyám fiatalon meghalt, bőrdaganata volt, ma már meg tudnák gyógyítani, de akkor, a kilencvenes évek elején még nem volt erre gyógyír. Én tízéves voltam ekkor, nagyon anyás, és nagyon megrázott az elvesztése. A szüleim boldog házasságban éltek, mi a húgommal pedig boldog családban, ennek lett vége egy pillanat alatt. Az édesapám aztán újból megnősült, lett egy nevelőanyám, neki volt egy fia, éppen annyi idős, mint én. Így kaptam egy nevelőanyát és egy féltestvért, akik nagyon rendesek voltak velem, igyekeztek is szeretni, de én nem igazán hagytam magam. Egy édesanyát elvesztő fiúnak ez nagyon nehéz helyzet, két-három évig is eltartott, míg összeszoktunk és igazából megszerettük egymást.”
Kalandorból családapa
Gábor saját bevallása szerint nagyon sokat köszönhetett a nevelőanyjának. Nagyon rossz gyerek volt, három középiskolába járt, mindenhonnan kirúgták. „A nevelőanyám segített mindig új helyet találni. Végül ott érettségiztem le, ahol ő tanított. Aztán érettségi után több iskolát megjártam. Különféle szakmákat tanultam, szoftverüzemeltető rendszergazdának készültem, aztán cukrász akartam lenni, egyik sem tetszett, így jött a szakácsiskola. Apám egyébként is mindig mondta: ’Fiam, éttermek mindig lesznek, szakácsra mindig szükség lesz, legyél szakács.’ Hallgattam rá. Aztán jött Anglia. Apám nem örült neki, hogy elmentem oda dolgozni, nem így képzelte el a jövőmet, az életemet. Egy évig nem is beszéltünk, ami persze az én hülyeségemből is fakadt. Ő elengedte a kezem, én pedig mentem a saját fejem után. Önző voltam. Azt hittem, nem érdekli, mi van velem. Aztán rájöttem, ez nem így volt. Angliában hat fiúval laktam egy szobában, bohém életet éltem, éltünk. Csak harmincon túl nőtt be a fejem lágya. Elegem lett a kinti életből, hazavágytam, családra vágytam. Ekkor már 36 éves voltam. Apám ebben a korban már kétgyerekes édesapa volt, tőle én nagyon lemaradtam. Én nem akartam a csóróságomra, erre az életformára megnősülni, családot alapítani. Aztán hazajöttem, kezdem anyagilag és egzisztenciálisan is összeszedni magam. Eljutottam odáig, hogy nem kellett napi 16 órákat dolgoznom a konyhában, hanem kreatív szakácsként agyalhattam, újabbnál újabb ételeket találhattam ki, és ez nagyon tetszett nekem. Most már jöhet a család, gondoltam.”
Elfogytak a szavak
Miután Gabi és Gábor egymásra találtak, sokáig küzdöttek azért, hogy gyerekük legyen. Amikor Gábor megtudta, hogy szerelme egy új életet hord a szíve alatt, elsírta magát. Életében nem érzett még ekkora boldogságot, mint abban a pillanatban. Gáborból, a korábban bohém, úgymond, csajozós fiúból, a nagykönyvben megírt férfi, családfő lett, aki rajongásig szerette a családját. Gyakran mondogatta, szerinte ő egy könnyen kezelhető figura, végtelenül nyugodt, alkalmazkodó, nincsenek rigolyái. „Azt gondolom, velem végtelenül könnyű lehet együtt élni” – jelentette ki a Best magazinban. Gábor most hallgat, elfogytak a gondolatok, a szavak. Eddig sem ő, inkább a felesége, Gabi mesélt magukról, a családról. A sztárséf, ha lehet azt mondani, most az életéért küzd, azért, hogy a történteket egészségben megússza, és újraépítse az életét. Közben bizonyára elgondolkodik azon is, ki lesz, akinek egyszer majd újra bizalmat szavaz…
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
