Regőczy Krisztina ma is rengeteget álmodik arról, hogy korcsolyázik és edz, sőt, rémálmai is vannak, hogy nem szólal meg a kűr előtt a zene. Az, hogy jégre menjen, jó ideje mégsem szerepel a vágyai között. Az emberek szeretete azonban ébren tartja a régi szép emlékeit. „Mai napig megismernek emberek, simogatnak, krisztikéznek. Éppen a héten volt nálam Sallay Bandi, és szóba került, nekünk micsoda csoda, hogy emlékeznek az emberek, és szívet-lelket melengető történeteket hallunk a régmúltból. Az egyik kedvencem, amikor egy nagyon helyes hölggyel találkoztam vidéken, és azt mesélte, az ő falujukban nem volt televízió, és egy sötét erdőn kellett keresztülmenniük a szomszéd faluig, hogy meg tudjanak nézni bennünket. Az egy más világ volt akkoriban, egy tévécsatorna volt, hétfőnként adásszünettel. Az emberek is sokkal inkább követték a sportot, és azt hiszem, minket tényleg megszerettek, így végigkövették a pályafutásunkat. Ez volt a fizetségünk, még ha csúnyán hangzik is, azért a rengeteg munkáért, amit egykor beletettünk a jégtáncba” – mesélte Regőczy Krisztina az Abaházi Presszóban.
Szerencsére eljött az a pillanat is, amikor tényleg profitálni lehetett abból, amit a jégtánckettős tagjai tudtak: Amerikában az 1980-as olimpia után hamar a revüműsorok sztárjai lettek. És mivel nemcsak itthon, de külföldön is óriási sikernek örvendtek, még egy büntetést is sikerült megúszniuk. „Volt a világban három-négy nagyon híres jégrevü. Mi mindegyiktől kaptunk ajánlatot, és azért választottuk Amerikát, mert úgy voltunk vele, talán Európában több helyre is el tudunk még jutni. Óriási lehetőség volt, hogy Amerikát és Kanadát keresztül-kasul körbe tudtuk járni. Amikor szabadidőnk volt, Bandival béreltünk autót, elmentünk, megnéztük, amit tudtunk. Szóval mi nem azt a revüs életet éltük, amit a kollégáink 80 százaléka, hogy a műsor után bárokba mentünk. Bandi azonban szeretett kicsit gyorsabban közlekedni, mint Amerikában illet volna. És egyszer levillogott minket a rendőrautó. Ahogy szokás, el is kérték a papírokat, hosszan nézegették, be is néztek néhányszor az autóba, mielőtt megszólalt a rendőr: ’Nem maguk azok?’ – idézte fel Regőczy Krisztina a kalandos történetet, miszerint még az amerikai rendőr is felismerte őket. – Ezek után viszont nem kaptuk meg a büntetést” – tette hozzá.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
