Napi friss

Gáspár Virág azonnal befeszült Kelemen Anna indiszkrét kérdésétől

A Hal a tortán harmadik évadának első házigazdája nem sokat törődött az illendőséggel.

„Te most bánatodban iszol?” – szegezte a kérdést Kelemen Anna Gáspár Virágnak a Hal a tortán hétfő esti adásában, majd rá is kérdezett, a kisebbik Gáspár lány együtt van-e a párjával. A másik két vendég, Csuti és Szorcsik Viki  ugyan még állta a sarat, amikor a házigazda kettőjük viszonyát firtatta, és nem tudta eldönteni, szeretnének-e egymás mellett helyet foglalni. Ám Virágot már egész kellemetlenül érintette, hogy az első pohár bor után azonnal rákérdezett, hogy érzi magát a szakítás után. „Virág zárkózott volt és csendes, talán mintha kicsit feszélyezve is érezte volna magát a kérdésemtől, ami személyesebb volt, és nem is nagyon nyilatkozott” – mondta Annácska, aki gasztrovetélkedő harmadik évadának első vendéglátójaként pohárköszöntő helyett azonnal két indiszkrét kérdéssel indított. Ezzel meg is határozta az este, de talán a hét további eseményeit is.

Virág tavaly év vége óta nem posztolt közös képet barátjával, ám arról, hogy szingli-e vagy sem, illetve hogy a szakítás miatt fogyott-e annyit az utóbbi időben, sem korábban, sem most nem nyilatkozott. „Bonyolult – mindössze ennyit válaszolt Kelemen Anna kérdésére, és szerencsére a többiek védelmükbe is vették, bár ez is kevés volt ahhoz, hogy ezt követően feloldódjon a vacsora alatt. – Nekem ez egy kicsit csúnyán jött le, meg be is feszültem, hogy ez volt a legeslegelső kérdése felém” – indokolta viselkedését Virág, aki egész este alig evett valamit. Ezt leginkább azzal indokolta, hogy amióta sokat fogyott, még inkább feszélyezve érzi magát, ha idegenek előtt kell ennie. Kelemen Anna rosszul sikerült menüsorától mások sem voltak elájulva, a szakácsnak tanuló Virág azonban a kettőjük között történetek ellenére is igyekezett diplomatikus választ adni. „Nagyon meglepődtem, hogy ennyire le van égve a hús, szerintem Anna jobban járt volna, ha rendel valamit, mert még az is jobban értékelhető lett volna, mint az a főétel.”

Kiemelt kép: tv2play.hu/Hal a tortán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!