Egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül, hogy egy kis liezonért autóba vágja magát. „Nem azért, mert olyan nagy embernek gondolom magam, hanem mert ku*a lusta lettem” – mondta a színész Liptai Claudiának A Nő a Tét című műsorban. Majd azzal folytatta, hogy még akkor is dilemmázott, amikor egy gyönyörű, huszonéves modell írt rá az éjszaka közepén. Az üzenet pedig így szólt: „Most szakítottam a barátommal, és megittam egy üveg bort. Mit csinálsz?” „Az én koromban és kényelmemmel az már egy komoly döntés, hogy a jelenlegi benzinárak mellett felálljak, és Újpest végéig elmenjek egy nőért – azért, hogy lefektessem. Vagy inkább gyorsan a jobb kezem segítségével elintézni mindent, majd visszafeküdni, és folytatni a sorozatomat – tette hozzá nevetve, mire a beszélgetőtársai megjegyezték, hogy ez szép és jó, de igazából mi is az ő célja, ha mégis beadja a derekát. – A cél nyilván első körben a szex. De utána már a remény, hátha tud ebből még több is lenni. Ez mindig benne van.”
Amikor a nők versenyeznek érte
Pedig voltak olyan évek, amikor kimondottan élvezett ismerkedni. Az sem volt ritka, hogy már-már tanulmányozta a kiszemelt nőt. „Ma már ennek a kornak a manierizmusát élem, hiszen úgy ismerkedem, hogy egy tévéműsorban, egy jakuzziban hátradőlök, és a nők versenyeznek értem… Úgyhogy ez mindennek a csúcsa, túlzása – mondta némi öniróniával. De emlékszik azokra az időkre, amikor egy randi izgalomba hozta. Szívesen fektetett energiát egy-egy hódításba. – A mai napig úgy vélem, hogy akkor tudsz egy nőt igazán meghódítani, ha nem arra figyelsz, hogy te miként viselkedsz, hanem hogy ő miként viselkedik.”
Kisebb nyomozást végzett
Mint mondja, ezzel a hozzáállással szinte nyert ügye volt a nőknél. „Például amikor egyszer egy reptéren vártam egy jártra, és egy közepesen ismert amerikai színésznő ült velem szemben, azt a módszert választottam, hogy láttam, hogy egy könyvet olvas, amiről életemben nem hallottam, de rágugliztam – magyarázta. Némi keresés után rájött, hogy ez a bizonyos híresség éppen a Pán Péter-szindrómáról olvas, azaz azokról a húszas-harmincas emberekről, akik képtelenek felnőni. – Máris megvolt a közös pont! Oda is ültem mellé, hogy ’Hát igen, tudom, hogy a Pán Péter-szindróma tudományosan nincs elfogadva, de Carl Jung sokat tett azért, hogy mégis egyfajta mentális rendellenességnek tekintsük’ – mondta akkor, mire a nő tetőtől talpig végigmérte. Nem kérdés, hogy ezzel a nyitással felkeltette figyelmét, a folytatás mégis elmaradt. – Sajnos nem történt semmi, mert vőlegénye volt. De ha ott és akkor nem lett volna, és ha ugyanazon a járaton mentünk volna – az is kiderült, hogy ő csak ott várt, de másik gépre –, akkor lehet… A telefonszáma azóta is megvan, de soha nem hívtam fel.”
Kiemelt kép: TV2