Nem először hangoztatja már, hogy a szerencse kegyeltje, sokszor volt jókor, jó helyen. Ezúttal Indonéziában járt, ahová egy barátnőjéhez látogatott ki.
„Amikor csak lehet, álljatok szóba idegenekkel”
Az élményei sorolását egy fontos, a gyerekeihez kapcsolódó megemlékezéssel kezdi. Számára minden utazás újra és újra megerősít egy érzést, amelyről így emlékszik meg a Facebook oldalán. „Van egy régi mondás, szülői intelem gyerekeknek: „Soha ne állj szóba idegenekkel!” Az én gyerekeim kicsi koruk óta nevetnek azon, hogy ennek az ellenkezőjét hajtogatom nekik: „Amikor csak lehet, álljatok szóba idegenekkel.” Félreértés ne essék, természetesen nem az a célom, hogy ne vigyázzanak magukra a világban járva, és ne mondjanak határozott nemet bárkinek, – ismerősnek és ismeretlennek – aki meg akarná sérteni a személyes terüket, szabadságukat, biztonságukat. Afféle szójáték ez inkább a részemről, amellyel a világra, más emberek életének a megismerésére szeretném őket buzdítani” – írja az újságíró, és meg is magyarázza, számára mit jelent ez a mondat. „Engem empátiára és alázatra tanít. Segít kilépni a burokból, amibe a saját hétköznapi küzdelmeim, örömeim és bánataim zárnak. Új helyeken vagy új helyzetekben, idegenekkel, mindig rádöbbenek, hogy a saját referencia-pontjaim mennyire relatívak. Amit sikernek vagy kudarcnak tartok, gazdagságnak vagy szegénységnek, szépségnek vagy rútságnak, kemény munkának vagy pihenésnek – arról mások, máshol teljesen mást gondolnak. Más dolgokért küzdenek” – meséli.
„Élmény volt csúszni-mászni a mocsárban”
A legjobb barátnőjével is éppen ezért, illetve ezért is utaznak rendszeresen együtt a világban. „Amikor Gabival együtt utazunk, a legfontosabb élményünk, hogy beszélgetünk számunkra idegen emberekkel. Ezen a nyáron például Indonéziában, ahol a barátnőm éppen a családjával és, a nyelvet már megtanulta, hogy könnyebben kapcsolódjon másokhoz. Micsoda élmény volt esténként a minket kísérő muszlim asszony életét hallgatni egy kis hajón, amin a pusztulástól megmentett orangutánok esőerdejében csordogáltunk egy folyón Borneón. Élmény volt csúszni-mászni a mocsárban, nevetni magunkon és egymáson egy vízesésnél egy szép kolumbiai párral, a két fiú hibátlanra kigyúrva, rózsaszín fecske fürdőgatyában fotózkodott a mászás végén a paradicsomi tájban, Jáván. Különleges volt hallgatni, mit jelent az isten egy minket kísérő fiatal hindu férfinak, aki azért dolgozott nagyon sokat, hogy legyen pénze a családi szentély felújítására, mert a hinduknál Balin minden ház kertjében áll családi szentély. És élmény itthon, Budapesten hálásan kalimpálni, kacsintani a hatos villamos vezetőjének, aki nem csapja be az orrom előtt az ajtót, hanem megvár, és felszállás után bemondja, hogy a villamos után iszkolók üljenek le, ha tudnak, biztos nagyon megizzadtak. Nem kell beutazni a fél világot ahhoz, hogy idegenekhez egy-egy pillanatra kapcsolódjunk. Hogy érezzük: több, ami összeköt, mint ami elválaszt minket. Öröm újra és újra átélnem, hogy picike hal vagyok egy hatalmas tengerben – nem pedig valami nagy hal egy pici pocsolyában. Végtelenül felszabadító érzés ez és nagy felelősség. Ez volt – megint – az idei nyaram legnagyobb élménye. Egyedül is, családdal is, Bondor Gabival is. Mindenütt jó, de a legjobb úton.”
kiemelt fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu
