Napi friss

Gyászol a Neoton Família

A csapat oszlopos tagja, a basszusgitáros Baracs János, Öcsi megtörten nyilatkozott a lánya tragikus haláláról.

Halálba itta magát Baracs János lánya, Vica. A zenész holtan talált rá a gyermekére, a vizsgálatok később kimutatták: a nő vérében 5,414 ezrelék volt az alkoholszint, ami az élettel már összeegyeztethetetlen alkoholmérgezést jelent. A zenész tisztában volt azzal, hogy lánya alkoholizmussal küzd, de saját elmondása szerint képtelen volt segíteni rajta. „A lányom halálánál értelmetlenebb dolog nincs a földön, és soha nem is leszek túl rajta, csak megszokni lehet, hogy ezzel a fájdalommal együtt éljünk. Azért beszélek róla mégis, mert ha egyetlen fiatal is észbe kap, ha egy levelet is kapok valakitől, aki azt írja, emiatt hagyta abba az ivást, máris értelme lesz, hogy elmondtam a történetét – nyilatkozta a gyászoló apa a Blikknek. – Természetes, hogy egy szülő mindent megtesz a gyerekéért, de be kell látni, a túl sok segítséggel leneveljük az életről őket. Ha nem kell neki mindent megtennie azért, hogy előrébb jusson, hanem mindent megkap, mi marad? A buli…”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!