Kisgyerekként kukás is szeretett volna lenni, aztán egyre jobban megtetszett neki a cukrászat, a főzés. „A keresztapám volt cukrász, miatta szerettem bele a szakmába. Egész pontosan a hidegkonyhába, ma is imádom a sonkatekercseket, a kaszinótojást. De kiderült, hogy nem lehet csak hidegkonyhásnak tanulni, hanem úgy egyben az egészet. Jelentkeztem is nyolcadik után, de nem vettek fel, elmentem hát a keresztapám mellé segédmunkásnak. Egy év után már felvettek, sokat nyomott a latba a gyakorlat.” Tette Peti mindezt annak ellenére, hogy édesapja kelmefestő és vegytisztító üzletet vitt Solymáron, ahol a fia is gyakran dolgozott az iskolai szünetekben. „Puceráj kócerájnak hívtuk, a katonaság után hat éven át dolgoztam apám mellett. A nyolcvanas években is jól ment a kelmefestés, az volt a butikok nagy korszaka, szükség volt mindenféle anyagra, mintára.”
A cukrászatnak egyébként sokat köszönhet, tulajdonképpen a szakmai karriere is ott indult, és a feleségét sem ismerte volna meg enélkül. „Apám nagyon szépen, csodálatos tenor hangon énekelt. Mindig ő volt a bulik középpontja. Szerintem tőle örököltük a hangunkat az öcsémmel, Tomival. Habár cukrászként még csak a szárnyaimat próbálgattam: mosogatás közben mindig énekeltem, a csempézett fal csak felerősítette a hangomat, jó akusztikája volt. Sokszor beszóltak, hogy szeretik, amikor énekelek, de azokat az irgalmatlan visításokat ne erőltessem – mesélte Peti, majd azt, hogy 1988-ban épp édesapja üzletében dolgozott, amikor bejött apja egyik barátja. Arról beszéltek, nyit egy cukrászdát Harkányban, de nincs cukrásza. – Apám azt válaszolta ’Itt a fiam, épp mossa a szőnyeget. Gyere csak ki! Ez az úr cukrászt keres.’ Ekként kerültem egy hónapra Harkányba, ahol én a fagyit kevertem, egy bomba lány meg pénztáros volt. Így ismertem meg a feleségemet, akivel azóta is együtt vagyunk, és lett két gyönyörű gyerekünk.”
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/ fotocentral.hu
