Napi friss

Újabb híresség kapcsolata került válságba a korán kelés miatt

Úgy tűnik, egyre többeknél okoz gondot, hogy az egyik pacsirta, míg a másik bagoly típusú.

Nemrég derült ki, hogy Gallusz Nikolett és barátnője kapcsolata válságba került, mivel míg a színésznő későn fekszik, addig párja korán, ez pedig olyan áthidalhatatlan problémát okozott náluk, hogy egy ideje már külön élnek. A minap Kefir mesélt arról a Fókuszban: feszültséget okozott a párkapcsolatában, hogy ő éjjeli típus, míg párja, Mariann pacsirta, azaz korán kelő. „Csak akkor tudok elaludni, ha motoszkál a tévén valami. Teljesen rendszertelen az életem, ha dolgozok, stúdiózok, dalt írok vagy énekelek, azt szeretem éjszaka csinálni. Még az adminisztrációt is éjszaka végzem, amikor csend és nyugalom van” – mesélte a Fókuszban. Mariann amiben csak tud, igyekszik a párjához alkalmazkodni, ám a viszonyukat a kezdeti időszakban nagyon megviselte, hogy más ritmusban éltek. A kialvatlanságból fakadó ingerültség pedig majdnem a kapcsolatuk végét jelentette. A megoldást az lett, hogy Mariann otthagyta a munkáját, mert a sok éjszakázás miatt egyszer majdnem elaludt az autóban. „Nekem akkor döntenem kellett, hogy vele élek és őt segítem, vagy pedig dolgozok tovább” – tette hozzá Mariann.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!