Szabó Zsófi az utóbbi időben egyre inkább beleásta magát a politikába, nyíltan vállalja nézeteit, aktívan részt vesz különböző politikai rendezvényeken. Persze nem ő az egyetlen hazai híresség, aki közügyekben megnyilatkozik. A választás közeledtével sok sztár szólal fel és buzdítja választásra a követőit. Zsófi azonban most tovább ment: ő maga is helyet szeretne kapni a „nagyok” asztalánál és politikus babérokra tör.

Szabó Zsófi szerint nagyon színes a politikusok élete
Ha valakire igaz, hogy nem szereti sokáig ugyanazt a szerepet játszani, az kétségtelenül ő. A néhai színművész, a nagy mesemondó, Szabó Gyula lánya volt már énekesnő, de gyorsan váltott, amikor érezte, azon a pályán elkerüli a siker. Átevezett a szépségversenyek és az erotikus címlapok világába, ahol kétségkívül könnyebben megtalálta a helyét. A kamerák pedig – mint tudjuk – mindig jó barátai voltak.
Aztán következtek a sorozatok és tévés szereplések, ahol hosszabb-rövidebb ideig időzött. Csatornát váltott, új szerepeket kapott, új közegben próbálta ki magát, és úgy tűnik, most ismét elérkezett egy ponthoz, amikor valami egészen másra vágyik. Mondhatni, egy újabb fejezet kezd körvonalazódni.
Legújabb terveiről Hajdú Péter műsorában mesélt. Elárulta, az ragadta meg leginkább a politika világában, hogy „nagyon színes”, és ha kell, képezné is magát benne.
„Én nem vagyok politikus, de nagyon remélem, hogy egyszer az leszek”
– vallotta be mosolyogva Szabó Zsófi. A TV2 műsorvezetője azt fejtegette, hogy szerinte az is politizál, aki TikTok-videókat gyárt a miniszterelnöknek. „Sőt, én is politizálok, hiszen ott vagyok a rendezvényeken, kiállok a hazámért, kiállok érte, és a posztjaim nagy része erről szól, és ezért veszítek olyan követőket, akiket nem érdekel a politika, mert most kőkeményen politizálok” – magyarázta.
Még az iskolapadba is visszaülne
Zsófi bízik abban, hogy a jövőben valamilyen formában továbbra is szerepet vállalhat a közéletben, mert az „abszolút érdekli”. Szerinte ez nem zárja ki, hogy a médiában is folytassa a ténykedését, mert „a politikusok is a médiában vannak”.
Arról is beszélt, hogy már mindenki látta szép ruhában, szép hajjal, szép sminkkel, és hogy azt a fajta kiégést érzi, mint amikor 18 évesen a színművészetin már nem akart színész lenni. De hogy mi ragadta meg leginkább a politika világában? „Az, hogy nagyon színes. Például a kommunikáció része is…
A szakpolitikához mondjuk el kéne végeznem egy sulit, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy 37 évesen visszaüljek az iskolapadba.
Úgyhogy érdekel ez a világ, ha kell, képzem is magam emiatt”.
Hogy ez a lelkesedés egy hosszabb távú elköteleződés kezdete, vagy csak egy újabb – mondjuk úgy – inspiráló kitérő, azt egyelőre nehéz eldönteni. Az viszont biztos, hogy Szabó Zsófi továbbra sem ragad bele túl sokáig egyetlen szerepbe sem. És ha valamihez igazán ért, az az, hogyan tartsa fenn maga körül a figyelmet – most már akár politikai színtéren is. Úgy tűnik tehát, a „Nagy mesemondó” lánya valóban apja nyomdokaiba lépne, csak ő nem gyerekeknek mesélne.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




