Két nappal ezelőtt jött a hír, hogy Gran Canarián azonosítottak egy tavaly márciusban, egy szurdokban talált holttestet, az elhunyt 32 éves nő pedig nem más, mint A Nagy Ő egykori szereplője, Lovas Annabella. A tragédia sokként érte többek között Annabella egyik legjobb barátnőjét, a szintén A Nagy Ő-ben megismert Szalai Laurát, akinek hívásunkkor is el-el csuklott a hangja.
Hogy van?
Teljes sokkhatás alatt, de ma már legalább tudok beszélni. Segített, hogy elmentem tegnap a pszichológusomhoz. Rengeteg üzenetet kapok az elmúlt napokban, mindenki tőlem kérdezi, hogy igaz-e a hír, amiről én magam is két nappal ezelőtt, a sajtóból értesültem. Tudtam, hogy Annabella mentálisan nincs jól, de arra nem gondoltam, hogy már nem él.
Tartották a kapcsolatot?
Hogyne. A műsor után mi barátok lettünk, és rájöttem, ahogy rakom össze a puzzledarabokat, hogy olyannyira jó volt a kapcsolatunk, hogy az utolsó emberek között voltam, akikkel kommunikált. 2024 november elején beszéltünk utoljára, ő pedig mint kiderült, 2025 év elején tűnt el.

Közel másfél év kimaradt a barátságukból, nem gyanakodott, hogy valami nincs rendben?
Azt mondta, távolságot akar tartani mindenkitől, és egy teljesen új fejezetet akar nyitni az életében a betegsége után. Számomra teljesen érthető volt, hogy egy rákos megbetegedés után az embernek nemcsak testileg, lelkileg is fel kell épülnie. Azt gondoltam, a „mindenkibe” végül én is bekerültem. Teljesen abban a hitben voltam, hogy egyszer biztos érkezik tőle válasz, ugyanis én sosem engedtem őt el. Mindig írtam neki, még januárban is, miközben a barátnőm már nem is élt… Fogalmam sincs, hogy dolgozom ezt fel.
Emlékszik az utolsó beszélgetésükre?
Szinte hallom a kedves hangját. Mindig olyan szeretetteljesen beszélt velem. Videótelefonáltunk és nagyon jókedvű volt. Úgy örült, hogy Mallorcán élek, hogy nem vagyunk messze egymástól, és terveztük a következő találkozónkat. Annyira hülyének érzem magam… Nagyon bánom, hogy nem kerestem meg az elmúlt egy évben a családját, holott valahol legbelül ott motoszkált bennem, hogy valami nincs rendben. De miatta nem tettem meg, mert tudtam, hogy távolságot akar tartani tőlük.

Még nem tisztázott a tragédia oka, ön mit gondol, mi történhetett vele?
2024 végén maga hozta nyilvánosságra a rákbetegségét, amiről természetesen tudtam, és azt hiszem, ezzel a megbetegedéssel kezdődtek nála a komolyabb gondok. De mentálisan korábban sem volt nagyon erős.
Amikor utoljára beszéltünk említette, hogy Törökországban megismerkedett valakivel, de a részleteket személyesen akarta megosztani velem. Most már tudom, hogy a történetnek nem lett jó vége…
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




