Hazai sztár

Marót Vikire sok magányos év után rátalált a boldogság: álomotthont varázsolt szeretteinek – fotókkal

Tavaly nyáron az énekesnő úgy döntött, ideje valóra váltani az álmait: búcsút inteni addigi lakásának, és egy tágas családi házba költözni. Mire berendezkedtek, új lakó is érkezett hozzájuk Zoli személyében.

Marót Viki ragaszkodott kedvenc fővárosi kerületéhez, ami jelentősen leszűkítette a keresési lehetőségeket, így mielőtt kifutott volna az időből, merész lépésre szánta el magát. „Elkezdtem az édesapámmal alkudozni, hogy a mellettük lévő házat, ahol addig bérlők laktak, megvásárolnám. Ezt egykoron még az édesanyámmal közösen vették. Végül apukám rábólintott, ám a munka neheze csak ezután következett – idézi fel kalandos költözésének első lépéseit a Nova Kultúr Zenekar énekesnője, akit különleges kapcsolat kötött össze fenyő Miklóssal. – A ház nagyon elhanyagolt állapotban került hozzám, de ezt kihívásnak tekintettem, és mivel évek óta tanulom a lakberendezést, a kreativitásomat is kiélhettem a felújítás és a berendezés során.

Végül augusztusban költöztem ide a kisfiammal, aki már nem is olyan kicsi, hisz tizenöt éves, száznyolcvanhét centis kamasz.”

Viki a Nova Kultúr Zenekar énekesnője

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marót Viki (@marotviki) által megosztott bejegyzés

Flipper Öcsi féltestvérére végre rátalált a boldogság

Viki aktívan kivette részét a munkafolyamatokból, még az élvédőket is mosollyal az arcán illesztette a helyükre. Egy cél lebegett a szeme előtt: világos, tágas, harmonikus otthont teremteni kis családjának: a fiának, Rozi kutyának és Frigyes cicának. Mire mindannyian berendezkedtek, új lakó érkezett hozzájuk. Vikire ősszel sok magányos év után Zoli személyében rátalált a boldogság.

„Született egy döntés, hogy megpróbáljuk az együttélést. A konyha az én felségterületem maradt, Zolinak pedig kialakítottunk egy csöndes, jópofa dolgozósarkot”

– magyarázza Flipper Öcsi féltestvére, hozzátéve, kedvese egyelőre még szeretne a háttérben maradni, így ezúttal őt nem tudjuk megmutatni olvasóinknak.

Az énekesnő egy korábbi story.hu-nak adott interjúban még úgy gondolta, nincs esélye a boldogságra.

A ragyogóan fehér álomotthon képeiért kattintson galériánkra!

9 fotó

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!