Estéről estére házaspárként láthatjuk őket a Pokoli rokonokban. Mint a Háttér Story podcastban, amit itt hallgathatnak meg, mesélték, nem csak a képernyőn, a valódi életben is kiváló a kapcsolatuk, így a négy hónapos forgatás alatt tudtak egymásnak segíteni akkor is, amikor a másik mélypontra került. „Attilánál ezek inkább fizikai mélypontok voltak. Hiszen a forgatással párhuzamosan készült a Sztárboxra. Majdnem minden nap még edzeni is ment, volt, hogy ebédszünetben. Nem is értettük, esküszöm. Jött vissza, majd lenyomott még velünk hat órát.
A személyes megoldásom egyébként mások mélypontjára az ölelés, és az, hogy elmondjam: ’Le a kalappal az előtt, amit csinálsz’”
– mondja Dobó Kata. „Szerintem jólesik egy embernek, hogyha elismerik az eredményeit, a küzdelmeit, az erejét, úgyhogy, azt hiszem, én a nehézségeket a szeretetemmel próbálom áthidalni.”
„Katánál egyébként ez egyszerűen működik: hozzá türelem kell.
Néha elég megnyugtatni is, de azt is észrevettem, hogy van, amikor csak békén kell hagyni – teszi hozzá Árpa Attila, miközben kolléganője nagyban helyesel mellette. – Van, hogy látod rajta, most pont nem az kell, hogy megnyugtasd, hanem térre, nyugalomra, időre van szüksége. Egyébként meg mindkettőnkben van annyi önfegyelem és -kontroll, hogy így is, úgy is összeszedjük magunkat.”

Dobó Kata és Árpa Attila a visszautasításról beszélgettek
Kata és Attila sok mindenben hasonlítanak egymásra, többek között abban, hogy mindketten kipróbálták magukat a kamera túloldalán is. Kata harmadik rendezés idén kerül a mozikba. Emiatt pedig színészként is másként dolgozzák fel, ha nem kapnak meg egy szerepet. „Rendezőként én is utasítottam már vissza kollégákat, és én is castingoltam már színészt, akit aztán utolsó pillanatban lecseréltem – magyarázza Árpa. – Én is forgattam már valakivel úgy sok-sok jelenetet, hogy aztán a filmből is ki kellett vágni.
Amik egy színész számára kudarcnak minősülnek, azokat már én is okoztam másoknak. Nekem például tavaly volt a legrosszabb évem ebből a szempontból.
A legtöbbet forgattam életemben, de érdekes módon pont ebben az évben kaptam a legtöbb visszautasítást – külföldről. Azt hiszem, hogy nyolc castingon voltam zsinórban, ami nem sikerült, ráadásul olyan produkcióktól, illetve olyan rendezőktől, akikkel nagyon szerettem volna dolgozni. Most azt nem is mondom, milyen sztárokkal forgathattam volna… De már tudom, nyolcmillió oka lehet annak, miért nem kapod meg a lehetőséget. Nem azért, mert rossz vagy, esetleg tehetségtelen, vagy nem érsz annyit, hanem mert a rendező másképp képzeli. Erre a szerepre most pont nem voltál alkalmas, mert túl öreg, túl alacsony vagy…”

„Ezt én is csak akkor tanultam meg, amikor a kamera másik oldalára kerültem – veszi át a szót Kata, aki rendezőként épp a Még egy kívánság című filmje utómunkálatain dolgozik. – Addig, amíg ’csak’ színészként működtem, mindent magamra vettem.
Azt gondoltam, alkalmatlan vagyok, és a visszautasításnak ez az oka. De ma már nincs bennem rossz érzés egy visszautasítás után. Elfogadom, és nem kerülök tőle padlóra.”
„Szívesen mondanám, hogy én sem, de ez nem igaz. Mert amikor idejön egy gyerekkori hősöd, vagy egy rendezőlegenda, és mindent odaadnál, hogy vele dolgozz, akár csak egy napot is, és úgy érzed, a castingon jó voltál, akkor az rossz – vallotta be Árpa, akinek az esküvője is filmes tematikát követett. – Ezt a csalódást én magammal viszem.”
Dobó Kata ezt kívánja a lányának
Gyerekeik sem állnak távol a mozi világától. Attila lánya, Amira is filmesnek készül, nemrég forgatta a vizsgafilmjét, Kata kislánya, Szofi pedig már feltűnt édesanyja mozijában. Vajon őket hogyan tudják majd megvédeni a csalódásoktól? „Nem csak ebben a szakmában kell megtanulni, hogyan kezeled a kudarcokat az életben – mondja Árpa. – Van ez a kicsit giccses mondás, hogy minden kudarc egy újabb kő abban a falban, ami később meg fog védeni, és ebben én is hiszek.”
„Az élet nehéz, ezért szerintem az embernek olyan hivatása legyen, amibe szerelmes – mondja Kata, aki egykor így mesélt az anyaságról. – Azt szoktam mondani, hogy én nem dolgoztam még egyetlen napot sem életemben, és azt kívánom Szofinak is, majd találjon valami ilyesmit magának.
Igen, abszolút megvan a nehézsége ennek a szakmának, meglátjuk, Szofi milyen utat választ.”
A Pokoli rokonok színészeivel készült interjút itt nézhetik meg
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




