Napi friss

Erről eddig még nem beszélt: súlyos családi tragédia árnyékolja be Koncz Zsuzsa gyerekkorát

Koncz Zsuzsát nem a szülei, hanem a nagymamája nevelte fel. Körülményeiket tovább nehezítette, hogy nagypapája sem lehetett mellette sokáig. Egy kiskatona ugyanis véletlenül agyonlőtte.

Koncz Zsuzsa inkább énekelni szeretet, mint beszélni. Ez az oka, hogy eddig ritkán mesélt a magánéletéről, de ezúttal kivételt tett. A háború után született, abban az időben, amikor főleg feladatból volt sok, pénzből annál kevesebb. Így aztán szülei nem is tudták vállalni a nevelését.

„Nem volt rám kapacitás”

Zsuzsát Füzesabonyból elég hamar a Budapesten élő nagymamához költöztették, ahol mindent elkövettek, hogy boldog gyerekkora legyen. Sokáig tartott, mire a szüleivel ismét együtt lehetett. És annak is nagyon rövid ideig örülhettek.

„Négy-öt éves körül lehettem. Az volt a helyzet, hogy az édesanyám – talán – a nővérképzőbe járt Füzesabonyból Egerbe. Apu meg folyton dogozott. Nem volt rám kapacitás, így aztán viszont a nagymamám szívesen és örömmel várt. Végül is hosszan a nagyi nevelt. Mire anyu is feljött Pestre, és apának is lett Budapesten állása, elváltak a szüleim” – mesélte a nyolcvanéves énekesnő a Neshama TV Én és a pénz című műsorában.

Koncz Zsuzsát a nehéz gyerekkorért kárpótolták zenei sikerei (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

„Véletlenül agyonlőtte”

Úgy emlékszik, gyerekként könnyen el tudta fogadni a helyzetét. Soha nem gondolt arra, hogy lehetne másképp is. És soha nem érezte, hogy bármi egyebet szeretne, mint amije volt.

„Egy gyerek azt a helyzetet mindig el tudja fogadni, amiben van. Én nem gondoltam, hogy lehetne más, vagy, hogy ez miért ilyen. Sőt nagyon jól éreztem magam gyerekkoromban, és soha nem éreztem azt, hogy bármi hiányozna, vagy bármi egyebet szeretnék.

Mondom ezt úgy, hogy bármennyire cuki kis gyerekkorom volt, ennek ellenére nagy harcok dúltak.

Meg voltak egyéb történetek is. És én mint gyerek, bár borzasztóan jól éreztem magam. Ebben az anyagiaknak semmi szerepe nem volt, mert a nagypapa, akire valamennyire emlékszem, velünk élt, de ő egy deklasszált elem volt az akkori Magyarországon. Az azt megelőző rendszerben rendőr volt, majd amikor leszerelték, semmi egyéb munkát nem kapott, minthogy egy raktár őrzését rábízták.

Aztán szerencsétlen és tragikus módon a raktárt őrző kiskatona, játszadozva a pisztolyával véletlenül agyonlőtte.

Tehát a nagypapám nagyon korán meghalt. Így aztán csak a nagymama volt, mint támaszunk.”

„Édesanyám fizetéséből éltünk”

Zsuzsa bár boldog gyerekkorra emlékszik, elárulta, a válást követően semmiféle kapcsolatot nem tartott édesapjával. Aki így pénzzel sem támogatta őket. Az anyagi helyzetüket pedig tovább bonyolította a nagypapa halála.

„Csak gondolom, nem tudom konkrétan, hogy egy nagyon kevéske pénzt a nagypapa után talán kaphatott a nagymama. Neki viszont nem volt nyugdíja, mert a régi rendszerben úgy volt, hogy ő nevelte a gyerekeket. Így az anyukám fizetéséből éltünk. Ő nővérként kórházban dolgozott, és egy pesterzsébeti kis udvari házacskában éltünk együtt viszonylag hosszú ideig.

Én még az a generáció vagyok, aki szegénynek született és szegény is maradt.

Talán 16 éves voltam, már a Ki mit tud? után, amikor olyan lakásba költöztünk, ahol volt fürdőszoba. De ez engem nem tett boldogtalanná. Hiszen ugyanúgy éltünk, mint nagyon sokan rajtunk kívül azokban az időkben. Miután anyukám elvált, ketten ott maradtunk gyerekek, akikkel törődni kellett, nem volt mese.”

Édesapja pedig új családot alapított.

„Apukám egri volt eredetileg, így visszaköltözött vidékre és lett egy új családja is. Mondhatnám, hogy elég kalandos volt a gyerekkorom, de ebből nem nagyon éreztem semmit. Én szerettem. Boldognak éreztem mindenféle nehézség ellenére.”

Mi a közös Koncz Zsuzsában és Törőcsik Mariban?

Érdekesség, hogy Koncz Zsuzsa Pélyen született, ahogy Törőcsik Mari is.

„Pély nevű községben születtem, Heves megyében, de mint gyerek, nem emlékszem. Mert talán egy vagy kétéves korom körül költöztek a szüleim Füzesabonyba. Aztán én nagyon hamar felkerültem Pestre a nagymamámhoz, ahol a nagynéném igen komoly szorgalommal megtanított engem pestiül beszélni. Mert én palócul beszéltem. És én Törőcsik Mari beszédhangján is mindig kihallottam ezt a nyelvjárást, ami arra felénk nagy szokás volt. Édesapám tanította is Marit, és ő pozitívan is nyilatkozott róla.”

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!