Napi friss

Kincsvadászok: Fejes Tomit vad sáskák támadták meg

A Tankcsapda dobosa nem is magát féltette a váratlan epizód pillanatai alatt. Mint azt megállapította, Afrika, valóban egy másik világ.

Fejes Tamás izgalmas időszakot él, nemrég ünnepelte a születésnapját, ráadásul nem sokkal azelőtt érkezett haza a Budapest–Bamako-raliról, amely egy 9000 kilométeren át tartó kalandsorozatot jelentett. „Mindig is érdekelt ez az egész. Villám Gézával régóta kóstolgattuk egymást (a verseny védnöke – a szerk.). Először motorral szerettem volna belevágni, de erről lebeszéltek, nehogy valamilyen sérülést, összeszedjek. Aztán átpártoltam autóra, de úgy voltam vele, ezt még tekerjük meg valahogy így (Lukács) Laci is csatlakozott hozzám, és egy átalakított turnébusszal vágtunk neki a nagy utazásnak” mesélte nemrég a Mokkában.

A Kincsvadászok kereskedőjeként is szeret kockáztatni (Fotó: TV2)

„Hidegrázós élmény volt”

Mondanunk sem kell, bőven érték őket meglepetések a verseny alatt. Van, amire nem jó szívvel emlékszik vissza. „Brutális sáskajárásba keveredtünk az odafele úton. Villám Géza azt mondta, ő több mint húsz éve jár ki, de ilyet még ő sem látott, Hidegrázós élmény volt. Nem tudtunk megállni, hiszen egy ködszínű sáskafelhő vett minket körül. Közben az autót féltettük recsegett, ropogott, féltünk felforr a víz, és ott megáll velünk. Kalandos volt, maradjunk ennyiben. Az, aki azt mondta, Afrikára, hogy egy harmadik világ, nagyon beletrafált, ez egy igazán találó kifejezés. Addig még ezt az ember a saját bőrén nem tapasztalja, csak egy szlengnek tűnik, pedig tényleg teljesen más világ.”

Elárulta, mire a legbüszkébb

A viszontagságok ellenére biztonságban hazaértek. „Mindenfajta felkészülés nélkül két ilyen rutintalan bolond zenész végig tudta csinálni ezt a kihívást. Nekünk ez sokat jelent” mondta büszkén a zenész.

Kiemelt kép: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!