Napi friss

Laky Zsuzsi Bárdosi Sándorról: „Sanyival régen is csak a mamutot verték volna agyon”

Laky Zsuzsi sem hagyta szó nélkül férje, Dietz Gusztáv és Bárdosi Sándor hosszú ideje tartó szócsatáját. Az egykori szépségkirálynő szerint a birkózó a férje nyomába sem érhet.

A Nyerő Párosban való szereplésük óta megy az adok-kapok a két sportoló, Bárdosi Sándor és Dietz Guszti között. A birkózó azonban a minap mintha kissé elvetette volna a sulykot, amihez most már Laky Zsuzsinak is volt egy-két szava. „Fogalmam sincs, Sanyi mire alapozza a szavait, hiszen nem lát bele az életünkbe. Guszti valóban egy öntörvényű ember, ő maga is mondja: ha egyedül állna a sorban, akkor is kilógna onnan. De egy tisztességes, őszinte, egyenes gerincű férfi, aki ha épp nem forgat, akkor edzést tart, mindemellett pedig szerető családapa is. Nem véletlenül vagyok vele 18 éve – mondta Laky Zsuzsi a Storynak.

Laky Zsuzsi véleménye Bárdosi Sanyiról

Leszögezte azt is, hogy nincsenek anyagi gondjaik. „Nem is érdekel, honnan indult ez az egész történet, de az biztos, hogy Sanyi egy nagyon rosszindulatú és frusztrált ember, aki magával nincs rendben. Ez hamar beigazolódott a Nyerő Párosban is, ahol azt sem tudta, hogy jópofizzon Gusztival, de én már akkor mondtam, hogy kutyából nem lesz szalonna.

A férjem lába nyomába sem érhet, főleg nem emberségből.

Szégyellhetné magát, hogy családapa és edző létére így nyilatkozik egy édesapáról! Ez nem vall túl nagy intelligenciára, főleg nem érzelmi intelligenciára, bár meglehet, ezekről a szavakról ő még nem hallott.

Távol áll tőlem, hogy valaki értelmi képességeit firtassam, de mégis ki kell mondjam: Sanyival régen is csak a mamutot verték volna agyon.

Mindenki ismeri Guszti múltját, amit maga mögött hagyott, mégis ezzel dobálózik. Ilyet tényleg csak az tesz, akinek az intelligenciája nem éri el az alapszintet sem.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt képek: RTL

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!