Az egykeségről kérdezték Oszter Alexandrát. A színésznő, képzőművésznő Oszter Sándor és Failoni Donatella gyermekeként, testvér nélkül nőtt fel. És tengernyi elvárás közepette. „Nagyon sok mindent kellett csinálnom. Azt mondták, ebben az úri családban kell nyelvet tanulni, kell zenét tanulni, meg kell tanulni viselkedni, kell a protokollt ismerni. Nem ehetsz annyit, amennyit akarsz, mert akkor kövér leszel, és nem fogsz tetszeni a férfiaknak, és így kell ülnöd az aszalnál, nem állhatsz fel, és tessék így köszönni vagy oda menni” – sorolta Oszter Alexandra.
A Ridikül alkalmi műsorvezetője, Dancs Annamari szája tátva maradt a csodálkozástól, Alexandra pedig folytatta. „Engem nem úgy neveltek, ahogy az ma divatos.
Hogyha rajzoltam egy krikszkrakszot, nem mondták, hogy ’Jajj, de szép!’ Hanem ránézett apukám, és azt mondta, mi ez a csökött dolog?!
Emlékszem, kikértem magamnak, és mondtam, ez egy fa. Ő meg, mivel festőművész akart lenni, így elég jól rajzolt, megmutatta, milyen egy fa. Kicsi voltam, de elhatároztam, addig fogok fát rajzolni, amíg a családban senki nem tud olyan fát. És emiatt egészen tinédzserkoromig az alapstruktúrám a fa rajzolása is volt. Egyébként nagyon le voltam halkítva, és nagyon meg kellett felelnem mindenben.”
Fotókon az Oszter család!
Ötpercenként kitagadták
Tízéves volt, amikor egy televíziós műsorban a szüleivel lehetősége nyílt szerepelni. Ez volt az első alkalom, hogy Alexandra a nagy nyilvánosság előtt léphetett a kamerák elé. A felkészítése nem mindennapian zajlott.
„A panaszkodást, azt a fajta attitűdöt, hogy nem bírod, nem tetszik, nálunk nem lehetett gyakorolni. A válasz mindig, minden esetben az volt, hogy ki kell bírni, el lehet menni.
Vagy a kitagadás, ami szintén nagyon fontos része volt a családunknak. Engem ötpercenként kitagadtak, de egy idő után már tudtam, hogy ez a forgatókönyv.”
„A kolostorból haza sem akartam menni”
Oszter Sándor lánya ki sem fogyott gyerekkorának érdekes fordulataiból. „Volt egy műsor, amikor szülők és gyerekek együtt léptek fel. Engem akkor egy hónapra kihelyeztek egy apácazárdába, hogy tanuljam meg, hogy kell viselkedni, hogy kell működni. Arra emlékszem, ez volt az első olyan eset, amikor kolostorban voltam, ahol roppant jól éreztem magam.
Érdekes volt, élveztem a kiszámíthatóságot, mert a mi családunkban nem ez volt a jellemző.
És élveztem a higgadt és következetes nyugalmat, ami engem ott körbevett. Pedig először találkoztam azzal, hogy nincsenek kapaszkodóim. Egy hónapig nem láttam a szüleimet.”
Mindezek ellenére Alexandra úgy érzi, nagyon fontos pillére lett az életének. „Roppant jól éreztem magam. Olyannyira, hogy nem is akartam elmenni onnan, pedig hétvégére sem szakadtam ki. És igen, azt hiszem, ez is és minden hozzájárult ahhoz, hogy olyan legyek, amilyen.”
„Kíváncsi vagyok a fiam véleményére”
Édesanyaként egész más nevelési elveket vall, mint amiben felnőtt. Bár van, amihez ő is ragaszkodik. „Az én gyerekkoromból azt tanultam meg, hogy igazából, amit egy gyerek mond, az mindegy, köszönjük, inkább menjen be a szobájába. Ezért az én fiammal konzekvensen úgy csináltam, hogy kíváncsi vagyok a véleményére, meghallgatom. De nem minden esetben és nem mindent lehet, természetesen. Szerintem egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha vannak korlátok, de nem úgy, hogy csak azok vannak, és le van fojtva.”
Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu
