Címlapsztori

Bata Éva nem akart együtt dolgozni Bereczki Zoltánnal

Hét évvel a megismerkedésük után véget ért Bereczki Zoltán és Bata Éva kapcsolata – írta az egyik napilap. A házaspár egy ideje már nem is él együtt. Ennek ellenére van, aki úgy gondolja, hogy ez a döntés még egyikük szívében sem végleges.

Színházi berkekben jó pár hónapja nyílt titokként kezelték, hogy Bereczki Zoltán házasságában nem minden felhőtlen, ugyanis néhány közeli barátjának maga a színész mesélt a magánéleti válságáról, de faggatni senki sem akarta. Hiszen Bata Évával a magánéletüket mindig is diszkréten kezelték.

Mindketten sikeres, foglalkoztatott művészek, akik kevés szabadidejükben leginkább kislányukkal, Flórával foglalkoznak. Amikor megromlott a kapcsolatuk, akkor sem az azonnali szakítást választották. Mindketten a közös otthonukban maradtak, és próbálták megmenteni a szövetségüket. Ám úgy tűnik, hogy nem sikerült, mert a Blikk napilap információja szerint nemcsak válnak, de egy ideje már külön is élnek.

A családi házban a 49 éves musicalszínész maradt, míg Éva egy belvárosi lakásba költözött.

Ennek ellenére a házaspár mindkét tagját ismerők szerint könnyen lehet, hogy a költözés sem jelenti azt, hogy végleg vége. A környezetükben többen hiszik azt, hogy ahol ennyire mélyen gyökereznek az érzelmek, az a szerelem még megmenthető.

@csimaster

Megtalállak még 😊😉 #mikisfalunk #mikisfalunk1 #mikisfalunk❤️ #mikisfalunk🎀😋 #mikisfalunkgyurija erika #vigjatek #teca #sorozat #magyar #magyarfilm #reszlet #zene #falu #music #nekedbe #foryou

♬ eredeti hang – 🆂🅹-®️

Színpadi szerelem

Bereczki Zoltán és Bata Éva 2019-ben a Centrál Színházban bemutatott Nemek és igenek című darabnak a próbáján szerettek egymásba. Kapcsolatukat igyekeztek titokban tartani, és később sem szerették volna a nyilvánosság előtt élni az életüket.

„Elhatároztam, hogy ezt a szerelmet szeretném jobban csinálni. Nem szeretném többé a kirakatba tenni a magánéletemet, és ezentúl közös munkát sem akarunk vállalni a párommal” – mesélte korábban Bereczki.

Nemcsak a színész, de felesége is hasonló véleményen volt. „Azzal, akivel együtt hálok, ne dolgozzak együtt. Ez az én tapasztalatom… Biztosan meg lehet ezt teremteni, de nekem nagyon nehéz. Az a frissesség meg az a titok, vigyázva használom ezt a szót, az a rezgés, ami, mondjuk, már azzal, akivel kelek, fekszem, ismerem, szeretem, tudom a működését, már nem tud olyan magas rezgés lenni, mint akivel ez nincs meg” – magyarázta Bata Éva.

4 fotó

Megszületik Flóra

Bereczki Zoltán és Bata Éva aztán a legnagyobb titokban hivatalosan is összekötötték az életüket. Nem sokkal később, 2021 augusztusában megszületett a kislányuk, Flóra. A harmonikusan alakuló kapcsolat idővel mintha meglágyította volna Bereczkit, aki a Storynak őszintén mesélt a családi életükről abban az időszakban, amikor Flóra még nagyon picike volt.

„Iszonyúan nehéz, amikor az emberre kilenc hónap után rászakad, hogy ez nem a vége, hanem az eleje. Ez a felismerés hatalmas teher. Ebben az elfáradt helyzetben mindenre különösen érzékeny az ember.”

A színész arról is mesélt korábban, hogy milyen a kapcsolata Bata Évának és előző házasságából született lányának, Zorkának. A színésznő és párja gyermeke először úgy teremtettek kapcsolatot, hogy személyesen nem is találkoztak. A színésznő festett egy pólót, Zoli lánya pedig készített egyet hasonló színekben. Bereczki Zoltán, mint a két felet összekötő pont, a postás szerepének eleget téve, eljuttatta az alkotásokat.

Később Éva és Zorka úgy összezártak, hogy már szinte nem is volt helye Bereczkinek köztük! „A lányom hihetetlen nagy érzelmi intelligenciával rendelkezik, nagyon sokat is tanulunk tőle Vicával mindketten. Ezt a találkozást is nagyon jól ugrotta meg. Ma már néha jobban is vannak, mint ahogy én ebbe be tudok csatlakozni.”

Furcsa kijelentés

Sokáig úgy tűnt, Bereczki és felesége szerencsés csillagzat alatt találtak egymásra, és hogy kettejük kapcsolata szilárd alapokon nyugszik. Mégis furcsa volt hallgatni a színészt, amikor arról beszélt: fel van készülve arra a helyzetre, ha a társát egy szenvedélyes próbafolyamat során mégis elragadnák mellőle az érzelmek.

„Annak, akit szeretek, megakadályozzam a boldogságát? Hogy legyen egy Hufnágel Pisti az életében? Az kinek jó? Azért engem fog megutálni, mert én voltam az akadálya annak, hogy ő megélje a boldogságát” – nyilatkozta korábban.

Ám az, hogy egy harmadik vagy valamilyen más konfliktus vezetett a szakításhoz, nem tudni, hisz a páros a magánéletéről most sem kívánt nyilatkozni.

Kiemelt kép, fotók: Borzi Vivien/Korponai Tamás/RTL/Tv2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!