A rockzene már több mint nyolc éve a múlté Mester Tamás életében. Visszavonulása után – bár néha azért nem bírja ki és színpadra kéredzkedik egy-egy örömzenélésre – inkább a spirituális élet felé fordult. Előadásokat tart, lélekgyógyító zenéket szerez, és elmondása szerint többnyire egyedül él. „Az én szabadon választott egyedüllétemmel nincs bajom. Mert az, amivel most foglalkozom (meditáció és önfejlesztés – a szerk.), könnyebb így csinálni. Nekem nincs egyáltalán magánéletem. Mondhatni azt, hogy a kreativitás oltárán feláldoztam a magánéletemet. (…) Amikor párkapcsolatban voltam, akkor is szétdolgoztam magam. Tehát 10-12 órákat mindig azzal foglalkozom, ami az alkotás. Az én életemben, azt gondolom, ennek talán nincs itt az ideje” – mesélte korábban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyedül a parton
Hogy hol is van Tamás otthona, nem egyértelmű: egyszer Mexikóból posztol egy szabad ég alatt tartott éjszakai buliból, vagy az óceánpartról, máskor Indonéziából jelentkezik, vagy éppen Budapestről.
Már majd’ három éve szakított festőművész szerelmével – akivel Balin élt együtt –, és nincs ellenére, hogy társasága, netán társa legyen. Nemrég pedig édesebb társaságot nem is találhatott volna magának! Egy rövid időre ugyanis egy kiskacsa csalt mosolyt Mester Tamás arcára, és egészen elvarázsolta a barátságos madárka.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megmentette a madárkát
A cuki videóból – amit Tamás újfent a vízpartról posztolt – kiderült, hogy az állatka már nincs vele.
„Őt találtam ma az Indiai-óceán partján. Egyedül úszkált, pedig nem a sós víz a természetes közege. Játszottunk jó pár órát, végül kerestem neki egy befogadó családot” – írta a bejegyzésében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: TV2



