Szomorú mondatok ezek arról a művészről, akinek összetéveszthetetlen orgánuma jelentős tehetséggel párosult, és akinek gyermekkora és utolsó évei között szép karrier és változatos magánélet jutott osztályrészéül, habár erről keveset nyilatkozott.
Édesanyja egyedül nevelte
Még 2005-ben egy internetes oldal arra kérte, hogy írjon egy rövid önéletrajzot a számukra. Kézdy György, aki a Szomszédok egyik leginkább szeretett mellékszereplője volt, igent mondott, de hozzátette, önéletrajzot soha nem kellett írnia, mert amikor könyvkötőnek ment 1954-ben az érettségi után, nem kértek önéletrajzot. „Megszülettem, mint Krausz György 1936. február 14-én Budapesten, a VII. kerület Rákóczi út 80. számú háromemeletes gangos (körfolyosós) bérház harmadik emelet 4. számú lakásában. Az ott eltöltött első nyolc esztendő igen fontos volt számomra.
Mindenkit ismertem és mindenki ismert engem, mert az emberek eljártak egymás lakása előtt, mindenki találkozott mindenkivel, köszöntek egymásnak, és érdeklődtek egymás hogyléte felől.
Ha nem volt otthon liszt vagy tojás, akkor kértek a szomszédasszonytól, és másnap megadták. Édesapámnak az udvarban volt egy varrógép-, gramofon- és hanglemezüzlete, aminek a hangzatos központi gépraktár volt a neve. 1944-ig tartott – számomra – az aranyos gyerekkor, mert akkor sárga csillaggal ruhámon a Népszínház utca 30. számú, ún. csillagos házba – zsidóháznak nevezték – kellett átköltöznöm édesanyámmal és akkor kétéves kishúgommal együtt, mert apámat már újra elvitték munkaszolgálatosnak, ahol – később kiderült – 1944 telén Kőszegen agyon is lőtték.”
A Szomszédok Virágh doktora kétszer nősült
A budapesti Madách Gimnáziumba járt, ahol hamar felfedezték, hogy remekül szaval. Fel is vették a Színművészeti Főiskolára, Várkonyi Zoltán tanítványa lett. 1962-ben diplomázott, és utána számos vidéki és fővárosi teátrumban tapsoltak neki. A színészet miatt változtatta meg a nevét is.
„Úgy döntöttem, ha én magyar színész vagyok, legyen magyar a nevem. Kézdit választottam, a plakáton meg Kézdyt, mert az elegánsnak tűnt.”
Fanyar humora volt, a karrierjét is iróniával kezelte. „Én soha nem voltam, és nem is leszek divatban. Engem eddig ötszázhuszonötször fedeztek fel, és ugyanannyiszor felejtettek el” – mondta egy 1981-es interjúban.
Pedig a színészetnek köszönhete a feleségét, Márk nevű fiának édesanyját, akit csak Mauzi néven jegyzett fel a színháztörténelem. Később Balla Margit, a jeles grafikus lett a társa. Jó barátja pedig Lázár Ervin, összejártak, és Kézdy sok-sok versét szavalta el az évek folyamán. Habár a filmet nem tekintette műfajnak, a hetvenes-nyolcvanas években szívesen játszott a minőséget képviselő tévéjátékokban.
Majd Horváth Ádám rendező, akiről nemrég Trokán Péter mondta el a véleményét, meghívta a Szomszédokba. Ráragadt Virágh doktor szerepe, évekbe telt, mire ezzel megbarátkozott.
„Megszoktam, hogy ez szeretetet jelent, és mérhetetlen népszerűséget”
– fogalmazott annak ellenére, hogy amikor édesanyja haldoklott, a kezelőorvosa „üdvözlöm, kolléga” szavakkal köszönt neki.
Kézdy György eldobta az életét
Gyakran járt Szentendrén, ahol fia és két unokája lakott, de amúgy inkább magának való ember volt. Halála után a Bestnek az egyik szomszédja így mesélt a színészről: „Különös, mégis szerethető ember volt.
Magányosan élt, én legalábbis soha nem láttam nála vendégséget. Egyedül a takarítónője járt hozzá kéthetente.
Mindig örömmel állt meg egy-két kedves szóra… Azt gondoltam róla, hogy ő amolyan magányra ítélt művészember. Arról is most hallottam, hogy van egy fia és több unokája, de azt sem sejtettem, hogy betegeskedett, hiszen sosem panaszkodott.”
Pedig beteg volt, 2004-ben már utalt rá, hogy az élete csak látszólag harmonikus. „Nem szabad sem sós mogyorót, sem libamájat, sem semmiféle belsőséget enni. Dehogy a 68 év, hanem a vesém miatt.
Két évvel ezelőtt hirtelen minden bajom lett a napi 50 cigarettától. Túléltem magam.”
Gyilkos kór, a rák támadta meg a szervezetét. Letette a cigarettát, és bár fájdalmai voltak, játszott. 2013. január 6-án még szerepelt az Esőemberben, majd lemondta a következő fellépéseit. Kórházba vonult, ám a fájdalmakat nem bírta elviselni. Február 8-án a kórház harmadik emeletén kinyitotta az ablakot, és a mélybe vetette magát.
Önéletrajzában 2005-ben így írt: „Még szeretném megélni, hogy az emberek megint köszönjenek egymásnak, érdeklődjenek egymás hogyléte felől úgy, hogy kíváncsiak is a válaszra. Szeretném, ha két gyönyörű unokámat még láthatnám boldog kamaszként.” Talán az egyik vágya valamikor teljesül.
Kiemelt kép és fotók: Szebeni-Szabó Róbert, Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív
