Hazai sztár

Fehér Anna: „Az irgalmatlan népszerűség csak úgy ránk zuhant”

A színésznő hatalmas sztár lett a Szomszédokkal. Meg kellett tanulnia, hogyan kezelje a hirtelen jött ismertséget.

Egy több generációt megmozgató teleregény, a nyolcvanas évek második felében indult Szomszédok egyik fontos szereplőjeként szinte egy ország ismerte meg és kíváncsi rá ma is. Fehér Annát a pályatársak csak később kezdték irigyelni a bátorságáért, amiért egy addig ismeretlen műfajra mondott igent. „Volt némi rizikója annak, hogy olyasmit vállalok el, amiről nem tudom, hogy mi lesz később a hatása, nem tudom, hogy a pályámra nézve mit jelenthet majd. Egy színművésznek van egy arca, amit ilyenkor odaad a produkciónak. Ez ezzel jár. Mert az úgy nem megy, hogy nagyon sok mindent kapok, de nem adok érte semmit” – olvasható a vallomása Radnai Péter Interjúk az első influenszerekkel című kötetében.

Alma a miénk

Ifjú színésznőként nagyon sokat játszott színpadon, a hivatása töltötte ki az életét, a teleregény mellett évente négy új bemutatója is volt. Arra azonban senki nem készítette fel, hogyan kezelje majd a hirtelen jött népszerűséget. „Az irgalmatlan népszerűség csak úgy ránk zuhant, és nem véletlenül fogalmazok így. Mert ennek a kezeléséhez nagyon sok érzékenység, teherbírás és rálátás kellett. Főként magunkra. Mert ez olyan népszerűség volt, hogy egyfelől tejben-vajban fürösztött mindenki, szinte agyonkényeztettek minket, másfelől pedig mindenki úgy gondolta, hogy az övék vagyunk. Tehát ezért mindig, mindenkinek a rendelkezésére kell állni, különben nagyon rossz képet festesz magadról és a sorozatról is. Sokan azonosítottak a szereppel. Akik nem jártak színházba, vagy nem láttak engem máshol, azok teljes mértékben azonosítottak Almával, a stewardess-szel és a pincérnővel. De ők nem is ismerhettek máshonnan, csak a tévéből. És akkor még messze nem volt ez egy bejáratott műfaj, így a hatásaival, a ránk rakódó terhekkel sem foglalkozott különösebben senki” – emlékezett.

Színpadi színésznőként nagy bátorság volt sorozatszerepet vállalnia (Fotó: Gordon Eszter/fotocentral.hu)

„Nem szégyelli magát?”

A kor két nagy sztárja, Komlós Juci és Zenthe Ferenc unokáját alakította, ezzel könnyedén befolyásolta a közvéleményt, a generációk egymás közötti viszonyára is óriási hatással volt. Olykor pedig éppen emiatt keveredett vicces, máskor kellemetlen helyzetbe. Sosem felejti el, mennyien szerették, ahogy azt sem, hogyan kérték számon, miért él a nagyszülei nyakán. „Volt egy Ford autóm, és megálltam a benzinkútnál, tankolni. Pár lépésre állt tőlem egy néhány évvel idősebb férfi, aki megkérdezte tőlem, hogy nem szégyellem-e magam. Ránéztem, de hát miért? Miért járok ilyen autóval, miközben a nagyszüleim nyakán élek? Tulajdonképpen vicces volt az egész, és én azt is hittem, hogy tényleg csak tréfál, hiszen biztos tudja, hogy én nem Alma vagyok, hanem Fehér Anna, színésznő. De mégis olyan valóságosnak éreztem a kérdést, hogy nem tudtam nevetni. Ő sem nevetett, egy pillanatig sem mosolyodott el. Úgyhogy nagyon furcsán éreztem magam. Szinte biztos, hogy a sorozat sok mindent a maga képére szabhatott, azt, hogy az emberek miként élnek, hogyan figyelnek a nagyszüleikre, az együttélés íratlan szabályaira, mert ezekben az években ezzel nagyon keveset foglalkozott a társadalom” – magyarázta.

Komlós Jucival és Zenthe Ferenccel a teleregényben (Fotó: Meglepetés Archívum/fotocentral.hu)

Hofi meglepte

A sorozatban Hofi Géza is felbukkant, mégpedig egy 1998-as szilveszteri jelenetben, ami nem csak a nézőknek volt nagy meglepetés, a színészek sem tudták, hogy közös jelenetük lesz vele. „Megijedtem, azt is mondhatnám, hogy megállt a szívem, elakadt a lélegzetem – mesélte Fehér Anna, aki még fel is sikoltott meglepetésében. – De azért egy pillanat alatt váltottam, mert mégiscsak munka közben voltam, és a jelenetet vették szemből is. (…) Éreztem, hogy valahogy folytatni kell, nem ragadhatok bele a pillanatba. De elképesztő meglepetés volt, persze, hogy nem tudtam semmit. Majd’ elájultam, amikor ott állt velem szemben Hofi Géza. Azt hiszem, Péternek kellett volna csöngetnie, de hogy Géza jött, az mindent felülírt.”

Kiemelt kép: press.tv2.hu/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!