Best: Az életrajzi könyve bemutatója miatt látogatott Magyarországra. Hogy érzi magát hazánkban, milyen fogadtatásban részesült?
Salvo Riina: Valójában azt kapom, tapasztalom, amit vártam. Nyitottságot, műveltséget, tiszteletet és kíváncsiságot. Olyan értelemben, hogy nem érzem az elzárkózást azért, mert Totó Riina fia vagyok.
Best: A Mr. Riina című könyvből nemcsak a Cosa Nostra valaha élt legnagyobb vezetőjét ismerhetjük meg, hanem a családja hétköznapjaiba is betekintést enged. Például, hogy gyerekként ön és a testvérei azt hitték, hogy az édesapjuk Giuseppe Bellomo néven élő földmérő. Miközben nem járhattak iskolába, gyakran költöztek, és mindig alkalmazkodniuk kellett az új helyzetekhez. Hogyan nézett ki egy „átlagos” napjuk ebben az állandó bujkálásban?
S. R.: Többnyire egyszerű hétköznapjaink voltak, de valóban kicsit másmilyenek, mint a legtöbb emberé. Sokat szenvedtünk, nagy árat fizettünk, de ennek terhét mai napig méltósággal viseljük. Nem én választottam ezt az életét. Én egyszerűen csak Totó Riina gyerekeként születtem. A testvéreimmel idővel teljesen világos volt számunkra, hogy bujdokolnunk kell, otthon viszont nem voltak titkaink, és nem is volt elvárás, hogy az édesapánkat Bellomónak hívjuk. A szüleink sosem tagadták előttünk, hogy valójában Riina a nevünk. Az álnév a mi szemünkben csak azt a célt szolgálta, hogy megvédjük őt, ő pedig bennünket. Az őszinteség mindig is jellemző volt a családunkra, ilyen légkörben pedig könnyű volt élni. Lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de így volt.
Best: Édesanyjuk a konyhában tanította önöket…
S. R.: Számomra a hős az édesanyám volt, nem az apám. Pedagógusnak készült, de az apámmal való megismerkedése után abba kellett hagynia a tanulmányait, hiszen őt is követték, üldözték. Nem volt egyszerű az élete. Ennek ellenére mint anya abszolút megállta a helyét. Mindenben támogatott minket, összetartotta a családot, és tanított minket. Édesanyám a leginspirálóbb ember számomra.
Best: Amikor Corleonéba költöztek, és kiderült az igazság az apjukról, a Riina név egyik pillanatról a másikra bélyeggé vált. Mégis egyikük sem változtatta meg a vezetéknevét. Ez dac volt, lojalitás, vagy csak belenyugvás abba, hogy a sorsuk megváltoztathatatlan?
S. R.: Inkább elfogadás. Büszke vagyok a nevemre, és soha senki előtt nem tagadtam, hogy ki vagyok. Sőt ha egyszer fiam születik, az apám után nevezném el. Nem hiszek a végzetben, de a sorsban igen. Valamiért ebbe a családba kellett megszületnem, annak az összes következményével együtt. Azt nem mondanám, hogy könnyű volt, sok rosszindulatú emberrel találkoztam, akik megbélyegeztek, de ennek leginkább apám fizette meg az árát. 26-szoros életfogytiglanra ítélték a tettei miatt.
Végérvényesen elveszítette a családját
Best: 1993-ban fogták el az édesapját, akit számos gyilkosság, köztük Falcone és Borsellino bíró meggyilkolásának megrendelése miatt ítéltek el. Ön tizenhárom éves volt akkor. A könyvében azt írta, hogy akkor látta először és utoljára sírni az apját, amikor meglátogatta a börtönben. Abban a pillanatban inkább egy megtört embert látott, vagy egy korszak végét, amely az ön életét is végleg meghatározta?
S. R.: Szerintem édesapám akkor értette meg igazán, hogy örökre, végérvényesen elvesztette az életében a legfontosabbat: a családját. A könnyek semmiképp nem a megtörésnek vagy a gyengeségnek voltak a jelei, hanem a veszteség felismerésének. Fantasztikus apa és férj volt.
Best: Volt valaha olyan érzése, hogy hiába próbál más utat járni, a Riina név mindig erősebb lesz az egyéni döntéseinél?
S. R.: Corleonéban már a saját utamat jártam. Földmérőnek tanultam, majd az iskola elvégzése után különböző mezőgazdasági gépeket forgalmazó cég képviseletében dolgoztam. Beépültem a társadalomba, de a múltamtól sosem szabadultam. Mai napig kísért. Ez persze nem könnyű, de el kell tudni viselni. Igyekszem a jövőbe tekinteni, mert hiszem, a holnap mindig jobb lesz a mánál.
Best: 2002-ben önt is letartóztatták maffia-összeesküvés miatt. Nyolc év tíz hónap kapott. Mi volt a legnehezebb a börtönévek alatt?
S. R.: Még az ellenségemnek se kívánnám, hogy börtönbe kerüljön, mert egy cellában minden nehéz. A család hiánya, a stressz, a bezártság… Sokat szenvedtem, de végül is nem haltam bele, itt vagyok. (nevet) Mindig is ártatlannak vallottam-éreztem magam, és ez sokat segített lelkileg.
Szerte Európában
Best: Szabadulása után Padovába költözött. Az ott élők aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy elüldözzék, köztünk öntől is kértek, mert nem ismerték fel… Hogyan lehet ilyen helyzetek után beilleszkedni a társadalomba, bízni az emberekben?
S. R.: Nekem általában nincsen gondom az emberekkel, de tény, hogy volt ilyen eset. De ami ennél is bántóbb volt számomra, amikor Corleonéban maga a polgármester indítványozta ugyanezt. Politikai összeesküvés volt. Ezek az emberek csak a hatalmukat akarták fitogtatni, diszkrimináltak, de szerencsére már egyre kevesebb ilyen atrocitás ér. Letöltöttem a büntetésemet, szabad ember vagyok!
Best: Édesapja 2017-ben, a börtönben halt meg 87 évesen. Ön hogyan él most, milyen kapcsolatban van a testvéreivel, az édesanyjával?
S. R.: Szoros, még ha Európa különböző részein is élünk. A párom és én Spanyolországban, édesanyám Corleonéban, a legfiatalabb testvérem Észak-Olaszországban, a másik lánytestvérem Szicíliában. A fivérem a mai napig börtönben van, apám pedig már csak az emlékeimben él, de nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá!
Kiemelt kép: fotocentral.hu/ Schumy Csaba
