Szombathy Gyula csendben, elvonultan, távol a világ zajától egy szép, kertes házban, közel a Balatonhoz éli mindennapjait. „Nem árt, ha az ember a legnehezebb helyzetekben is meg tudja őrizni a lélekjelenlétét. Ha kacagni tud akkor is, amikor sírni volna kedve. Kell hozzá jó adag önirónia. Az mindig segít. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy a színészi pályára terelt. Ez mindenért kárpótolt. Nagyon nagy örömet szerzett nekem ezzel” – mesélte a Storynak Szombathy Gyula.
„Ennyi elég is volt”
Ám egy nap mégis úgy érezte, el kell köszönnie. Történt ez 2019-ben, amikor még eljátszott egy szerepet a Csak színház és más semmi című sorozatban, Veszprémben pedig vendégként lépett fel a Tartuffe-ben. „Volt egy esti próba, amikor megmagyarázhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Mintha elfelejtettem volna a szöveget. Na akkor ezt most abbahagyjuk, mondtam. Bár még előtte, a Thália Színházban megfogadtam, hogy amint betöltöm a 70. évemet, lezárom a pályámat. Ehhez tartottam magam.
Nincs annál szánalmasabb, mint hogy az ember már tudatosítja, elmúlt valami, és mégis erőlteti. Nem szabad. Ez így volt szép, így volt jó, ennyi elég is volt belőle. Nem állítom, hogy könnyen hoztam meg a döntést, mert borzasztó nehéz volt, hiszen a hiúságom is megszólalt, amit el kellett fojtanom magamban. Az első időben nem is nagyon mentem sétálni, mert ha megismertek, mindenki erről kérdezett.
Hogy miért hagytam abba? De nem volt más megoldás. Beszélgettünk erről sokat Kulka Jánossal, mert egy cipőben járunk. Némi különbség azért van a véleményünkben. Ő optimistább nálam. Benne még él a szereplési vágy. Bennem már elmúlt” – mondta Szombathy Gyula.
További részletek a legfrissebb Storyban!
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
A videó AI-program segítségével készült
