Az előadás egyik jelenetében hat művésznő − Dobó Kata, Peller Anna, Falusi Mariann, Tóth Enikő, Bánsági Ildikó és Szőlőskei Tímea – szabadul meg a ruháitól.
Vállalkozó szellem
A szerepekre a színház igazgatója, Bank Tamás kérte fel őket.
„Ő beszélt mindenkivel, hogy lenne ez a felkérés, aminek egyik nagy nehézsége vagy szépsége ez a bizonyos vetkőzés – kezdi a rendezőnő, aki egyébként Bank Tamás felesége. – A csodálatos az, hogy senki nem mondta: hát az biztos, hogy nem. A vállalkozó szellem szerintem minden színésznőben benne van, pláne úgy, hogy azért ez egy ízléses, se a közönséget, se a színésznőket zavarba nem ejtő vetkőzés.
Nagyon fontos dolog a színpadon, hogy a vetkőzésnek van helye, de nagyon ritkán és nagyon indokolt esetben.
Nem csak azért, mert a színésznek nehéz vagy nem nehéz, hanem mert a közönséget nagyon zavarba lehet vele hozni. Itt hála a jóistennek, erről nincs szó. A színészek csodálatosak, és hát azzal sem tudok betelni, hogy egy hetvenvalahány, egy ötvenvalahány és egy hatvanvalahány éves színésznő ezt meg merte tenni… Mert a darabnak az egyik legfontosabb üzenete az, hogy meg merték ezt lépni, és ezzel egyfajta példát mutattak.”
A teljes beszélgetést itt nézhetik meg:
Nemet mondott Alföldinek
Horváth Lili éppen azt a karaktert alakítja, aki nem szabadul meg a ruháitól, de színésznőként neki is vannak tapasztalatai a témában.
„Anno nagyon fiatalon engem Alföldi Robi fölkért Lulu szerepére, amit Udvaros Dorottya csodálatosan alakított. Úgy emlékszem, hosszabban meztelenül hozta. Akkor, huszonévesen annyira megijedtem, hogy azt mondtam, én nem. Aztán Robinál később kicsit le lettem vetkőztetve – meséli Lili, aki most meg tudta osztani az ezzel kapcsolatos tapasztalatait a kolléganőivel. – Mondtam itt a lányoknak, hogyha egyszer az ember megcsinálta, akkor utána olyan természetessé válik, mint hogy belépek és fölveszek egy kelléket. Tehát csak egyszer kell megugrani.”
„A fiatal kori vetkőzés szerintem azért olyan ijesztő – veszi át a szót Viki −, mert ha azzal kezd az ember, akkor rásütik: ’Hát ő a vetkőzős.’ Akkor még bennünk van: nehogy már a testemért szeressenek, hanem az eszemért, meg a tehetségemért.
Főiskolás koromban egyszer én is megtettem az Equus című darabban, amit Németh Kristóf rendezett.
De ott egy tüll mögött történt az egész, és arról szólt, hogy egy aberrált fiú hogyan lát engem. Tehát ez egy nagyon érdekes kép volt, és egy érdekes vállalás számomra. Egyfajta bátorságpróba volt ez akkor.”
Lehet bélyeg
Horváth Lili édesanyja, Tordai Teri fiatalon a filmvásznon is vállalta a vetkőzést például A Pendragon legenda című film egyik ikonikus jelenetében. „Igen. Ezért be is skatulyázták, ő lett a vetkőzős, szép Tordai Teri – meséli a lánya. – Szerintem ezért is óvott engem, amikor meghallotta, hogy Lulu leszek. Nem tudom, lehet, hogy külföldön ez máshogy van, de itt rajta maradt ez a bélyeg. Nagyon sokáig küzdött vele, hogy ne csak azt lássák, ő a szép nő. Ez végigkísérte a pályáját.
Nekem meg meg kellett küzdeni azzal, hogy ’ez a Tordai Teri lánya, és hogy hasonlít rá.’
Olyan 40 után éreztem, pont amikor az ember már úgy idézőjelben elvirágzik, hogy jaj, de jó, most már nem probléma bejönni a színpadra, megtaláltam a hangom.”
Egy anyának semmi sem lehetetlen
A két színésznő egyetért abban, hogy az önelfogadáshoz időre volt szükségük.
„Az ember, amikor kikerül az egyetemről, eleve nagyon elveszett, de én elég hamar férjhez mentem. Viszonylag hamar jött az első gyerek, és nekem az egy hatalmas magamra találás volt – meséli Viktória. – Attól, hogy szül az ember egy gyereket, olyan frankó csajnak érzi magát, állapotosan is azt érzi, hogy semmi sem lehetetlen. Nekem talán az volt az egyik nagyon jó pillanat vagy lehetőség, hogy viszonylag hamar megélhettem egyszer, aztán még egyszer.
Ugyan a színházban nem voltam elkényeztetve, meg nem indultam el a világhírnév felé, de csináltam a dolgomat.
Mindig színpadon voltam, nagy öregek között azért tapasztaltam, láttam, hallottam… És volt egy olyan vonala az életemnek, hogyha nem ez, akkor ott vannak a gyerekek, és nekem az bőven elég.
Még egy tabutéma
A két színésznő a rákkal kapcsolatos gondolatairól, tapasztalatairól is mesél. Ez a betegség is tabutémának számít itthon. „Talán, hogy ne sajnálják az embert, vagy mert a gyengeség jelének tekintik – mondja Viki, akit sokan A mi kis falunk című sorozatból ismerhetnek – Nekem nincs olyan felmenőm, akinek ne lett volna rákja, azt hiszem. Van olyan, aki meggyógyult, aztán később nem abban halt meg. Édesanyámnak is volt, hál’ istennek, ő meggyógyult.”
Kiemelt kép: fotocentral.hu
