Bemutatta a TV2, ki az a 20 hölgy, akik az idei A Nagy Ő-ben Stohl András szívéért küzd meg. Egy-két szereplő ismerős lehet a tévénézőknek. A korábbi felnőttfilmes Kiara Lord például már feltűnt a TV2 képernyőjén, a Farm VIP-ban szerepelt. Most pedig nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy elnyerje a népszerű színész-műsorvezető szerelmét. De nem ő az egyetlen ismert arc a hölgyek között. Némethyová Ivett a konkurens RTL-en tűnt fel, ahol szintén a szerelmet kereste magának. Ő a Házasodna a gazda című műsorba jelentkezett, ott Zsolt gazda szívét igyekezett elrabolni, de nem járt sikerrel. Azelőtt pedig olyan tévés produkciókban tűnt fel mint az Ádám keresi Évát, a Házasság első látásra és a Séfek Séfe.

Körözte a rendőrség
Némethyová Ivett 2023 nyarán azzal került be a hírekbe, hogy csalás miatt körözte a rendőrség, és elfogató parancsot adtak ki ellene. Végül a neve és arca lekerült a körözési listáról. Arról pedig már ő maga beszélt a Tények Plusz kamerái előtt, mi okozta a számára kellemetlen félreértést.
Annak idején kölcsönt vett fel egy illetőtől, amit magas kamatokkal, rövid időn belül vissza is fizetett. Ezt dokumentáció is bizonyítja, amit leadott a rendőrségen, hogy ott megvizsgálják a papírokat. A kölcsönt biztosító személy azonban vélhetőleg feljelentette.
A rendőrség megpróbálta elérni Ivettet, csakhogy a korábban megadott telefonszámát elírták, így hiába hívták, nem érték el. Ezután adtak ki ellene elfogató parancsot. Végül tisztázódott a félreértés. Ivettnek ugyanakkor az fájt , hogy az egész ügy miatt árnyék vetült a munkásságára.
„Ez az egész szabálytalan történet volt. Mi tanúvallomást is tettünk, kihallgattak egy ügyben. Egy teljesen alaptalan ügyről volt szó, és nem ez az eljárási formája, hogy kitesznek egy körözést. Azt hittem, hogy hanyatt esek, hogy milyen alapon? Vagy úgy egyáltalán, hogy hogy? Hogy!? A nevem be lett mocskolva, ezáltal a sokéves munkásságom porba lett tiporva
– háborgott annak idején Ivett.
Karrierútja valóban nagyon sokszínű. Volt már szépségkirálynő, énekesnő – klipje is készült, amiben Pintér Tenyának jutott a férfi főszerep –, vezette a Zámbó Jimmy-emlékkoncertet a Csepeli Munkásotthonban, de mindemellett a Nemzetőrség hadnagyi pozícióját is betölti, és jószolgálati nagykövetként is ismert. Most pedig lehet, ő lesz Stohl András következő felesége!
Kiemelt képek: RTL, TV2




