Napi friss

Előadás közben sérült meg Peller Károly, nem tudni, színpadra léphet-e

A József Attila Színház Macskafogó című előadása közben érezte meg a színész, hogy valami baj történt. Komoly fájdalmakkal küzd, további vizsgálatok várnak rá.

Peller Károly számára nem indul jól a 2026-os év. A színész a József Attila Színház Macskafogó című előadása közben sérült meg, amiről a közösségi oldalán számolt be – szúrta ki a Blikk.

„Még nem tudni pontosan, mi történt, a tény az, hogy valami szakadt a karomban. Reméljük csak kicsit, de most nem túl kellemes. Szóval ma kicsit sérült az Intermouse rendőre. További vizsgálatok várnak rám, abból majd kiderül, hogy kell-e lemondani előadást, amit nagyon sajnálnék, ha így lenne. Igyekszem gyógyulni, de hamarosan többet tudunk a helyzetről, amit majd megosztok Veletek!”

– írta a népszerű színész, akinek a posztjára több száz reakció érkezett. Ez nem is csoda, hiszen számos sikeres musical és operett főszerepében láthatta a közönség, és a nézők egyik kedvencének számít. Peller Károly bízik benne, hogy nem kell előadást lemondania, de annyi bizonyos, hogy nagy fájdalmai vannak. Egyelőre azt sem tudni, hogy a további orvosi vizsgálatok mit mutatnak majd, engedik-e egyáltalán színpadra lépni az orvosok.

Szomorú évfordulót ünnepelt

Peller Károly nemrégiben emlékezett meg arról a szörnyű napról, amikor leégett a családi házuk. „24 évvel ezelőtt égett le a házunk Soroksáron. Én majdnem ottmaradtam, de anyu időben felébresztett… Életben maradtunk! Köszönet mindenkinek, aki segített! De elsősorban a drága keresztszüleimnek, akik befogadtak minket!” – mesélte a színész, aki egy pokróccal a fején tudott kimenekülni a nyolc méteres lángokból. Bár egy élet munkája lett oda akkor, édesanyját akkor sem hagyta el a humora. A szomszédok segítették ugyanis őket a bajban, étellel, ruhával. Valaki pogácsával érkezett, Klára asszony pedig csak ennyit mondott: „Most hozod? Hoztad volna fél órával ezelőtt, és lett volna hamuba sült pogácsa.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!