Hegyen, az erdő mellett, városra néző, csodálatos panorámájú telken áll két ház. Az egyikben Tamás szülei, a másikban ő él. A két épület között körülbelül hatvan méter a távolság – hogy papucsban ne járhassanak át egymáshoz, ne lépjenek folyton egymás életébe. Ez volt az építkezésnél a szülők mottója. Ezt az édesapja természetesen saját magukra értette: most is, mielőtt átmennének egy kávéra, felhívják a fiukat telefonon, hogy nem zavarnak-e. Fordítva kötetlenebb a látogatás, de az egykori televíziós ezzel soha nem él vissza. Nem szokott előre telefonálni, csak bekopog a szüleihez.
Minden másképp alakult
A kilencvenes években közepén, amikor Tamás építkezni kezdett, még bízott abban, hogy ez lesz az az otthon, ahol leéli az életét. Előtte Amerikában tanult és dolgozott, aztán elkezdett Magyarországon televíziózni, elindult a Frei Dosszié. De minden másképpen alakult. „A rendszerváltáskor és az azt követő tíz évben hittem abban, hogy Magyarország megváltozik mentálisan és anyagi értelemben is. Hogy jobb lesz itt az élet. Hittem abban, hogy abból a történelmi, transzgenerációs sorsból, a sérülésekből, és traumákból, amin az elmúlt száz, százötven évben átment az ország, föl tudunk majd állni. Sajnos nem így lett. Újra megástuk a lövészárkokat, megint kettészakadt és egymásnak feszült az ország. Ebben én már nem szerettem volna részt venni, és elkezdtem tudatosan tágítani az életteremet. Közben elváltam, és az új párommal Angliában éltünk, aztán pedig Franciaországban. Ennek lassan már húsz éve. Azóta egyre kevesebbet vagyok Budapesten.”
A családi fészek
Tamás kevés időt tölt itthon, de a házát a kerttel úgy alakította ki, hogy az minden szempontból komfortos legyen számára. Amikor ugyanis pár hétre hazajön, otthon akarja érezni magát. „Ebbe a házba még családosan költöztem be, a szobák a mai napig úgy vannak elrendezve, ahogy annak idején megterveztem. A fiam szobájában például még mindig ott az a kínai kanapéágy, egy kang, amit Balázs még kisfiúként választott. Ő azóta már felnőtt, Londonban él és dolgozik. Zsófi lányom pedig Koppenhágában. Mindannyian jövünk-megyünk a világban, hol itt, hol ott találkozunk, de amikor itthon vagyunk, jó ebben a házban együtt lenni.”
Ahány szoba, annyi tematika
Tamás a gyerekszobák után büszkén mutatja a ház többi helyiségét is: a konyhában a gyerekek rajzait, a nappaliban a bútorokat, a tárgyakat, az utazásai emlékeit. Ennek apropóján meséli, hogy az étkezőben, a nagy asztal mellett mindössze hat szék van – ez nem véletlen. „Ennél több embert egyszerre nem szeretek vendégül látni, mert jókat beszélgetni szerintem csak ilyen kis társaságban lehet. Egyébként nálam mindegyik szoba más világrészre emlékeztet. A bútorokat az utazásaim során vásároltam. Az egyetlen kivétel talán a nappaliban egy irtózatosan kopott bőrgarnitúra – az a pannonhalmi főapáté volt. Ezt nagy becsben tartom, olyan emlék, amihez nem szabad nyúlni, nem szabad felújítani. Vele szemben a játékasztal 17 ezer mozaikdarabból áll, másfél évig készítették Damaszkuszban. Annak idején többször jártam a szír fővárosban a készítőjénél. Sakkozni lehet rajta, és backgammont (magyarul ostábla – a szerk.) játszani. Az arab karavánútvonalak mentén található összes fa- és kagylóféleség darabkái benne vannak. De a nappaliban van egy különleges, 1700-as években faragott ajtó is a dzsaipuri maharadzsa palotájából. Története van annak, hogyan került hozzám. Éppen ott jártam, láttam, szerelik le, mert újat faragtak a helyére, és ezért ezt ki akarják dobni. Mondtam a maharadzsának, hogy én ezt elvinném. ’Ezt a ócska, régi vackot?’ – kérdezte. Mondtam, nekem ez gyönyörű. Elszállíttattam, és beépíttettem a házamba. Ezen keresztül megyünk át a fiam szobája felé.”
Hatékonyan él
Tamás, miután sokat dolgozik, hogy minden beleférjen az életébe, igyekszik úgymond hatékonyan élni. Ebbe beletartozik az egészséges életmód, a sport is. „Az emeleten van egy sportszoba: ott jógázom, súlyzózom, de sokat biciklizem is a hegyekben… És sétálok: olyan levegő van itt, mint sehol máshol. Nem véletlenül mondják, itt van a város tüdeje. Ez azt jelenti, hogy miután folyton fúj a szél, mindig friss és jó a levegő. Szeretek itthon lenni. Fáj a szívem, amikor el kell mennem, de akkor is fáj a szívem, amikor pár hónap után becsukom a firenzei, nizzai, amerikai lakásom ajtaját.”
Mesés gyerekkor
Az egykori televíziós megteremtett magának egy jó, minőségi, polgári életet, így bármelyik lakásában is van éppen, mindenütt otthon érzi magát. De vajon amikor gyerek volt, akkor milyen körülmények között élt, milyen lakásban nőtt fel? Mit hozott otthonról – erre is gyakran visszagondol. „Pécsen egy szép, könyvekkel teli lakásban nőttem fel, nyaralónk is volt Orfűn. Aztán fölköltöztünk Budapestre, a Kertész utcába. Ott egy szép, nagy belmagasságú, cselédszobás, utcafronti lakásban éltünk. Sok könyvünk volt, festmények a falon. Engem már gyerekként is nagyon érdekelt a múlt: például régi pénzeket gyűjtöttem, numizmatikai klubokba jártam. Szerettem a történelmet, az antik tárgyakat. Nem véletlen, hogy hajdan a televíziós műsoraimban, az utazásaim során is mindig felbukkantak ezek. Amióta úgymond író lettem, a könyveim is úgy születnek, hogy mielőtt leülök megírni őket, járom a világot, mindennek keresem a gyökerét, a múltját. A Kobalt – A pekingi játszma című regényem kapcsán is így jutottam el néhány érdekes palotába. Az egyik Palermóban volt, egy ottani hercegnél, a másik Isztambulban. A 1848-as magyar szabadságharc után a Kossuth Lajossal Törökországba menekülő magyar kapitány ottomán stílusú villája. Írtam egy levelet a most ott élő pasának, hogy Tamás Frei vagyok, író, regényíró, és a következő könyvemben egy jelenetet ebbe a házba terveznék. Örömmel töltene el, ha beengedne, hogy megnézhessem a villát. Vár szeretettel, volt a válasza. Aztán Szingapúrban egy perzsa szőnyegkereskedőt is felkerestem. Hosszasan hallgattam a történeteit, jegyzeteltem, naplót írtam, lefotóztam a férfit: ő a francia titkosszolgálat rejtekhelyének irányítójaként, egy alvó ügynökként, perzsa kémként szerepel a könyvemben. De benne van az amerikai elnök, Donald Trump is, a kínai elnök, Hszi Csin-ping, és Orbán Viktor. is. A nevük valós, a történetük fikció. Hogy miről szól a könyv, azt nem árulom el, mindenki olvassa el. (nevet) Annyit mondhatok, a jövő egyik legfontosabb nyersanyagáért, a kongói kobaltkészletekért folyó harcról és a konspirációkról.”
Itt az új könyv
amely a világ számos országába vezet el. Bepillantást nyerhetünk egy magyar oligarcha életébe oroszlánokra vadászó luxusszafarik közben,és a Magyarországon épülő kínai akkumulátorgyárak háttértörténetébe. De megismerhetjük a Szingapúrban elrabolt kínai bűnözőt is, aki a pekingi vezetés megbízásából mexikói drogkartellekkel csempészi a kábítószert Amerikába. A szálak Orbán Viktor dolgozószobájába vezetnek…
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu
