A Hunyadinak köszönhetően Kádár L. Gellért járja a világot, de pár hete Bécsben épp egy osztrák–magyar koprodukcióban készült filmben forgatott. A császárváros után már az angyalok városába, Los Angelesbe utazott az ottani Magyar Filmfesztiválra. Ennél jobban nem is zárhatná a 2025-ös évet: első külföldi produkciója után egy újabb, tengerentúli utazás. Szakmai vonalon megduplázott karácsonyi ajándék.
„A pap ajándékozta meg őket a fával”
Gyerek- és kamaszkora viszont Erdélyhez, a Kovászna megyei Zabolához köti. Nem tagadja, az ünnepek közeledtével különösen hazahúzza a szíve. „Nem tudom, hogy ez honnan jött, nem is emlékszem, hogy láttam volna bárkitől, de amikor már fel volt öltöztetve a fenyőfánk, szerettem aláfeküdni, és úgy csodálni a díszeket, a fényeket, a teljes pompát. Belenézni abba a varázslatos sugárzásba. Erre vártam mindig. Fekve szívni magamba a karácsonyfa páratlan illatát.” Zabolán akkoriban még az volt a szokás, hogy a falu férfiemberei korán reggel együtt indultak el az erdőbe, onnan hozták a fenyőfát.
„Egy idő után jött a szigorítás, a rendszer már nem engedte meg, hogy a község lakói így szerezzék be. Büntetéssel riogatták a helybelieket. Onnantól kezdve pénzért kellett venni. Pedig addig ez mindig óriási izgalommal járt. Vártam, hogy ha nagy leszek, majd én is a felnőttekkel tarthatok. Sajnos erre már nem kerülhetett sor. Ez az élmény kimaradt az akkori életemből. Voltak viszont olyan évek is, amikor apám harangozóként a kántorral és a gondnokkal együtt a templomból hozott fát. A pap ajándékozta meg őket. Választhattak egyet azok közül, amelyek nem kerültek az oltár mellé.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nem marad rajtam egy deka sem”
Emlékei között az otthoni ízek is erősen élnek. A csülökkel tálalt töltött káposzta, a bejgli, a havasi kifli, a kókuszos csokiszelet. „Ez a negyedik karácsonyom Magyarországon, de itt is a bőség zavarával küzdök ilyenkor. Húsleves is van, meg kacsasült, csodás falatok. A nagy kedvencem itt is a bejgli. Az eszem már azt diktálja, hogy legyen elég, a szemem viszont még mindig kívánja. Szerencsére ehetek bármit és bármennyit, nem marad rajtam egy deka sem. Régen vigyáznom kellett a süteményekkel. Ma már semmit nem kell megvonnom magamtól. Tudom, hol a határ, ám ha egy kicsit túl is töltöm magam, gyorsan lebontja a szervezetem. A mozgás, az erősítő gyakorlatok sora egyetlen napomból sem marad ki.”
Korábbi éveiben természetesen a várható ajándékok is megmozgatták a fantáziáját. December 20-án született, így már karácsony előtt izgatottan bontogatta a szüleitől kapott kis csomagokat.
„A legjobban a színes ceruzáknak örültem. Nagyon szerettem rajzolni, színezni. Ma az a legnagyobb örömöm, ha a szeretteim körében lehetek. A társasjátékok, a nagy beszélgetések teszik igazán kellemessé az ünnepet. Az adventi vásárt az idén kihagyom a fővárosban. Szívesen körülnéznék most is, de a Hunyadi óta lépten-nyomon megállítanak, így bármennyire is vonz a forralt bor és a kürtőskalács csodás illata, le kell mondanom róla. Persze csak Budapesten.”
„Kimagaslok a tömegből”
A párjával már megbeszélték, hogy vonatra ülnek, és átmennek Bécsbe, ott szívják magunkba a karácsonyi vásár varázsát. A Rathausplatzon, vagyis a Városháza téren a 190 centijével ugyan kimagaslik a tömegből, mégsem állítják meg annyian, mint idehaza. „Külföldön a leggyakrabban olasznak néznek. Rómában is ezt mondták, amikor tűzvörös szerelésben megjelentem a Hunyadi vetítése után. Nincsenek olyan erős vonásaim, amelyek egyértelműen arra utalnának, hogy magyar vagyok. Egy lovasedzés után, ahogy kijöttem a zuhany alól a fejemre tekert törülközővel, valaki megjegyezte, hogy úgy nézek ki, mint egy török. Lehet, mondtam. De az indiai maharadzsát is el tudnám játszani. Az osztrák filmben egyébként, amely az 56-os forradalom emlékére készül, magyar fiú, a diákszövetség vezetője leszek. Profi csapattal dolgoztam. Nagy ajándék volt ez is.”
A nagy utazás
Tavaly ősszel Cannes-ban kezdődött a nagy utazása. „A Hunyadival jutottam el Rómába, Nápolyba, Riminibe, Bécsbe, Amszterdamba, Torontóba, de még haza, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Sepsiszentgyörgybe is. A legerősebb emlék Róma lett. A kultúrák találkozása. Az olaszok mentalitása. Imádom az életstílusukat. Még azt is, hogy hangosan beszélnek. Nápoly aztán rá is duplázott erre. Ott megéltem mást is. Előttem repült ki egy súlyos pelenka az ablakon. Ha két méterrel előbbre tartok az utcán, a tartalmával együtt landol a fejemen. Kerékpárkultúrájával Amszterdam is belopta magát a szívembe. Ott több a bicikli, mint az autó. Ezt fantasztikus volt látni.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
