Azonban az amerikai életérzés közvetítése nagy felelősség is, ezt Gombos Edina is tudja. Ezért próbálja a jót és a rosszat egyaránt bemutatni. A Magyarországról tíz éve Amerikába költözött, népszerű televíziós mindig kihangsúlyozza, egyáltalán nem azért készülnek a videói, hogy emberek tömegeit győzze meg arról, jobb élet várja őket a tengerentúlon. Ugyanakkor nem tagadja, rengeteg üzenetet kap, amelyben arról írnak neki a magyar családok, hogy a tartalmait látva, elhatározták, pont ott és úgy szeretnének élni, ahogy ő.
„Az egy csodálatos dolog, amikor visszajeleznek. De amikor azt írják, mi is csomagolunk, és odaköltözünk, ahol ti vagytok, az hatalmas felelősség. Mindig elmondom, hogy nem erről szólnak a videóim, és nem biztos, hogy ugyanaz lesz az érzés, és másnak is ugyanennyire tetszeni fog. Ennek ellenére sokan úgy gondolják, amit én mondok, az hiteles, megbíznak a véleményemben. Esetleg olyan jól mutatom be, hogy kedvet kapnak hozzá…” – avatta be Edina az egyik nagy dilemmájába Vujity Tvrtkót a Lány, aki Amerikában lett a barátom című YouTube-videóban.

Feltűnő különbségek
Az Amerikában élő egykori televíziós évről évre részletesen beszámol – többek között – a lakóparkjuk rendezettségéről, a boltok kínálatáról, az árakról, a kikacsolódási lehetőségekről, az ott élő emberek mentalitásáról, az iskolakezdésről. Gombos Edina mutatja az árakat, hogy ő miből és mennyit vásárol, ami a magyarok számára jó igazodási pont lehet. Elég a videóit megnézni, máris látni a legfeltűnőbb különbségeket.
„Zsírkréták 3-4 dollárért (kb. 900-1300 Ft), 3 óriásragasztó 2,89 dollárért (kb. 940 Ft), tollak, egy nagyobb csomag 5-10 dollárért, rajzoláshoz füzet 5 dollárért (kb. 1600 Ft) kapható. És van ceruzakészlet 50 centért (kb. 160 Ft), amiben nincs méreganyag. Az iskolába az egyszerű gyűjtőmappák 2,25 dollárba (kb. 730 Ft) kerülnek, a tollakat, a ceruzákat dobozban tartják az iskolapadban” – sorolta az édesanya saját YouTube-csatornáján a számokat.

Közben elárulta, náluk idén egy hónappal az iskolakezdés előtt kedvezményt kaptak a szülők, adómentesen szerezhették be a tanszereket. Mirandának középiskolásként mindössze néhány tollra, vonalzóra, post it-re és három darab füzetre volt szüksége. És egy tartóra, amibe a telefont, a fülhallgatót teszi.
Kisfia, Matteo még alsós, ez azt jelenti, hogy kaptak egy 18 tételből álló listát, amiből a szülők kedvükre válogathattak, nem kellett mindent megvenni. Ahogy a füzetek csomagolásával és felcímkézésével sem kellett bajlódni – a tanító mindent összegyűjt, és év közben a nagy közösből osztja a felszerelést a gyerekeknek.
Könnyen alkalmazkodtak
Pont a gyerekek azok, akikért Gombok Edináék tíz éve úgy döntöttek, belevágnak az ismeretlenbe. Maguk mögött hagyva addigi életüket, karrierjüket, teljesen a nulláról kezdve mindent. Hogy Mirandának és Matteónak jobb legyen. Miközben nem tagadják, számukra az elmúlt tíz éve folyamatos tanulás volt.

Edina videóiból is kiderül, nagyon élvezi, hogy ott annyira más minden, hogy sok új impulzust kapnak, hogy tanulhat abból a rengeteg élményből, ami nap mint nap éri őket. „Amikor a gyerekek kijönnek az iskolából, és mesélik az élményeiket, az egy megerősítés, hogy jól döntöttem.
Az a legfontosabb nekem, hogy jól érezzék magukat, legyenek lehetőségeik, hogy más élet jusson nekik, mint nekem. Mert a dolgok itt kezdődnek, itt történnek, és ezt megélni nekem mindig egy csoda.
Az, hogy ez az ország lehetőségeket ad, hogy befogadtak, szóval annyi szituáció van, amikor hálát érzek. Én biztos, hogy mindig köszönettel tartozom és mindig jó érzéssel gondolok majd az Egyesült Államokra” – mesélte Tvrtkónak Edina.
Az első felvétel
Edina is megtalálta azt, amihez a legjobban ért. Kisfia, Matteo mindössze négy hónapos volt, babakocsiban tolta a pálmafák alatt, amikor elhatározta: ez az, amit szeretne megmutatni a régi közönségének. És már ezután a még gyerekcipőben járó, nagyon rövid kis videója után is annyi biztató, pozitív üzenetet kapott, hogy úgy érezte, ebbe érdemes belevágnia. Egykori hírszerkesztőként és televíziós szerkesztő-műsorvezetőként mára kitanulta az operatőri, a hangosítószakmákat is, hiszen egymaga vágja, szerkeszti, konferálja a videóit. Mostanra több mint kétszázezer feliratkozója van a csatornájának, ahol Edina valami olyat közvetít, amit jó nézni, amiről jó álmodozni.
Kiemelt kép és fotók: Bognár Bogi; YouTube/Itt van Amerika!




