Címlapsztori

Békefi Viki: „A túlélésért küzdünk”

Az énekes házaspár tündéri kislánya bölcsődés lett, amivel egy teljesen új időszak köszöntött be az életükbe. Igaz, a hétköznapjaik nem lettek könnyebbek, ahhoz túl sok munkájuk és feladatuk van, ráadásul építkeznek is.

A fiatal szülőknek majd’ minden perce be van osztva, Békefi Vikit két munka között érjük utol. „Reggel a Sok hűhó semmiért című darabot próbáltam a ­Turay Ida Színházban, most pedig tartunk befelé a szinkronstúdióba. Liza is itt van velünk, épp elaludt. Ma nincs bölcsi” – kezdi az édesanya a lapunknak.

„Lizi le tud mondani rólunk”

A kislányuk heti három napot jár bölcsődébe, a maradék kettőben pedig hol egyikük, hol másikuk marad vele. „Attól függően, kinek van határidős vagy házon kívüli munkája. De ha van olyan délelőtt, hogy Feng Ya Ou-val mindketten otthonról dolgozunk, akkor nem is visszük be Lizit. Már túl vagyunk a beszoktatáson, nagyon ügyesen vette az akadályokat, szinte már túlságosan is. Hamar kiderült, igen könnyen le tud mondani rólunk… – meséli nevetve. – Imád bejárni, játszanak, zenélnek, van mesekuckó, zenebölcsi, ami az egyik kedvence.

Mi meg óránként kapjuk róla a képeket, mennyire jól elvan a többi gyerekkel. Szóval nekünk bevált a bölcsi, bár továbbra is a túlélésért küzdünk…

Ugye, én szabadúszó vagyok, az új darab mellett van másik kettő a Madách­ban, és ennyi nekem pont elég. Hiszen itt vannak még a szinkronmunkáink, a fellépések, de mi csináljuk a Megasztár és a Sztárban Sztár All Stars vokáljait is. Tehát heti huszonnégy dalt veszünk fel itthon. És még van egy saját gyerekműsorunk is. A férjem rengeteget éjszakázik!”

Ya Ou nem akar dobozok között élni

És ha mindez nem lenne már önmagában elég, március óta építkeznek. „Igen, még az is! A házzal kapcsolatos teendőket két munka között szoktuk intézni. Gyakran felváltva. Tegnap például, amíg én szinkronban voltam, addig Ya Ou az ablakosokkal tárgyalt. De jól állunk.”

Már kívülről szigetelik a házat, és elkezdték berakni a nyílászárókat, újságolja Viki. „Úgy volt, hogy decemberben kulcsrakészen átvehetjük, de megcsúsztunk… Nem bánkódunk, szerencsére van hol laknunk. Az ünnepeket még a családi házunkban töltjük, sőt az év elejét is, aztán meglátjuk, mikor költözhetünk át. A férjem kijelentette, hogy ő bizony nem fog dobozokból élni meg dobozokat kerülgetni, tehát addig nem megy, amíg minden a helyére nem kerül. Az nagy szerencse, hogy a két ingatlan két utcára van egymástól, tehát szerintem maga az átcuccolás gyorsan meglesz.

És ami külön jó hír, hogy a házasságunk nem ment rá az építkezésre!”

– neveti el magát Viki.

4 fotó

„Nem a stresszbe fogytam bele”

Az elmúlt hónapokban többször is megkapták, hogy a ház­mizéria próbára fogja tenni a kapcsolatukat, ők mégsem aggódtak. „Nem a stresszbe fogytam bele… – folytatja viccelődve az énekesnő. – Még szeptemberben volt egy csúnya betegségem, úgy fájt a torkom, hogy két-három hétig alig tudtam enni. De már testileg és lelkileg is jól vagyok. Persze nem könnyűek a mindennapok, jó lenne pihenni, de azt most még nem engedhetjük meg magunknak. Nemcsak az időnyomás miatt, hanem anyagilag sem. Most nagy spórolásban vagyunk – magyarázza. – És bár emiatt – illetve a többi ezer dolog miatt, amit egy nap meg kell oldanunk –

akár össze is feszülhetnénk a férjemmel, nem tesszük. Sikerült összezárnunk.

Ráadásul, amikor hármasban vagyunk a kislányunkkal, meg tudjuk élni a pillanatot, és nem azon agyalunk, mennyi teher van most rajtunk.”

Hízókúrára fogta magát

„A betegség miatt jóval több ment le rólam, mint azt szerettem volna, szóval most azon vagyok, hogy egy kicsit visszaszedjek magamra – magyarázza az énekesnő. – Ez nem ­könnyű, pláne mert most különösen sokat mozgok a színpadon. De talán ünnepi időszakban sikerül majd egy-két kilót híznom.”

Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!