Hazai sztár

Feng Ya Ou és Szabó Ádám: „Rokon lelkek vagyunk, olyan, mintha tükröt tartana nekem”

Az X-Faktor 4. évadában versenyzett mindkét énekes. Kevesen tudják: barátságuk jóval a műsor előtt kezdődött. Egy dologban azonban Ya Ou előrébb jár, mint Ádám.

A ByTheWay nevű csapat annak idején a széria második helyéig menetelt. Ezt a fiúbandát erősítette Feng Ya Ou is. „Csak pozitív emlékeim vannak az X-Faktorról. Életem egyik legnagyobb fordulópontja volt. Akkor dőlt el, hogy a komolyzenei pályafutásomat felváltja majd a könnyűzene. A műsor előtt már főiskolákra jártam, klasszikus vadászkürtön tanultam, és az éneklés csak hobbinak tűnt. Aztán a tehetségkutatóban szerzett élmények, az ismertség és a média világa hozta meg a kedvem a váltáshoz – meséli Feng Ya Ou. – A csapat egy évvel a műsor előtt alakult, és a televízió által szerzett ismertség nagyon nagy lökést adott a karrierünknek, így hamar bekerültünk a mély vízbe. A fiúkkal jó pár dologban különbözött a véleményünk, és éppen ettől lettünk mi mások, mint a többi fiúcsapat. Patocska Olivér aztán néhány hónap múlva kiszállt, de hárman még jó négy évig folytattuk együtt. Határon túl is koncerteztünk, tábort szerveztünk, aranylemezünk is lett. Aztán szépen lassan elkezdtük azt érezni, hogy kijátszottuk magunkat – meséli az énekes, akit a műsor indított el azon az úton, ami sikereket, szerelmet és családot hozott neki. – A mai életem ott gyökerezik. Hiszen az X-Faktornak köszönhetem, hogy elindult a könnyűzenei karrierem, ami aztán arra inspirált, hogy elmenjek a Sztárban Sztár leszek!-be is. Ott megismerkedtem Békefi­ Vikivel, akivel már egy gyönyörű kislány szülei vagyunk. Azt kell mondanom, hogy teljes az egyensúly a szakmai és a magánélet között. Mindent tudunk úgy működtetni, ahogy az Mei Lizának a legjobb. Visszük magunkkal mindenhova, legyen szó fellépésről vagy egyéb programról. Vikivel mindketten több területen dolgozunk, én is énekelek számos formációban. Neki pedig ott a színház és a szinkron is, de ezek mellett most a legfontosabbak a közös projektjeink, a legújabb dalunk, a Mennyire legyek még nagyon jó visszajelzéseket kap, és már készítjük a következő nótákat.”

Feng Ya Ou-t a tévézés hozta össze Békefi Vikivel (Fotó: Archív)

Szabó Ádám életében is fontos fordulópont volt a műsor, hangszeres zenészből ő is énekessé avanzsált, éppen, mint Ya Ou, hiszen előtte mindenki a harmonikás fiúként ismerte. „Visszagondolva, nagyon korai volt nekem az X-Faktor. A mai eszemmel biztosan nem abban az évben jelentkeztem volna, mert csak utána kezdett megjönni a hangom. Mégis nagyon sokat kaptam a műsortól, hiszen egy ország ismert meg énekesként. Az pedig, hogy csak ötödik lettem, arra ösztönzött, hogy bebizonyítsam: sokkal jobb vagyok ennél. Most is ugyanez hajt, nem lehet hátradőlni, ugyanúgy folyamatosan dolgozni kell és fejlődni. Két műsorban szerepeltem egymás után, hiszen az X-Faktor előtt két évvel voltam a Csillag születikben harmonikásként, ez nagy ismertséget jelentett, és tudtam, hogy ezzel a lehetőséggel élnem kell. Tóth Gabival nem tartjuk a kapcsolatot, nem vagyunk rossz­ban, de nem szoktunk beszélni. A Sztárban Sztár döntőjében ő volt, aki duettet énekelt velem, ez azért felemelő pillanat volt – mondja Szabó Ádám, és ez máris egy újabb közös pont a két fiú között, hiszen az átalakulós műsorban is mindketten kiválóan szerepeltek. – Ya Ou-val szoros a kapcsolatunk, de mi már a műsor előtt is ismertük egymást, egy kollégiumban laktunk, koleszos társak voltunk, szóval régi barátság a miénk. Ha belegondolok, sok mindenben hasonlít is az életünk. Ha a párkapcsolatainkat nézzük, mindkettőnkre igaz, hogy a kedveseink is zenélnek, közös dalokat készítünk. Mi is Jennyvel együtt írunk dalokat, jól működünk együtt a magánéletben és a színpadon is, pont mint Ya Ou és Viki. Rokon lelkek vagyunk, és olyan, mintha tükröt tartana nekem. Egy dologban azonban előrébb jár, mint én, hiszen ő édesapa, de a babatéma most már nálunk is abszolút elsődleges. Jövőre már szeretnék apuka lenni.”

Jenniferrel már együtt lépnek fel (Fotó: Archív)

Kiemelt képek: RTL, Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!