A Puskás-Dallos Bogi vezetésével a VIASAT3-on látható REnoválók című lakásfelújító műsor stábja ezúttal Szujó Zoltánhoz és feleségéhez látogatott el, hogy szakemberek segítségével felújítsák a házaspár eddig raktárként funkcionáló kerti házát.
A cél a fenntarthatóság, a rendelkezésre álló pénzösszeg pedig mindössze ötszázezer forint. A külsőre is tetszetős kis épület nem elhanyagolt, csak épp raktár mivolta miatt nem volt sem otthonos, sem praktikus a kihasználtsága. Javarészt Adri festményei, festőkellékei és a Forma–1-ért rajongói riporter ereklyéi porosodtak benne. Egészen a stáb érkezéséig, akiket a házigazda lámpalázasan fogadott. Főleg a lakberendező Henczi Nórit várta nagy izgalommal.
Megvan a jó házasság titka?
„Ő Szujó Zoltánné, dr. Sütő Adrienn, a feleségem. Meglehetősen ritkán szerepel. Gyermekorvos, sportorvos”
– mutatta be élete párját Zoli.
„Én nagyon szeretem csinosítgatni a házunkat. Egyszer már átestünk egy nagyobb házátalakításon, és azt nagyon élveztem”
– vallotta be az asszony. Zoli azonban tart az ilyen projektektől.
„A renoválás egyébként annyira hozzám nem áll közel. Én alapvetően nem szeretem a felfordulást magam körül, illetve ha igen, azt, mondjuk, a sportpályán vagy a versenypályán. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Adri hogyan lát engem, amikor ilyen dolgokról kell döntenünk, hogy milyen legyen a közös otthonunk. Adrinak szerintem nagyon jó ízlése van, amit én általában el szoktam fogadni. Egy-két dologhoz ragaszkodom csupán, de alapvetően inkább ő diktálja az itinert, rallynyelven szólva”
– mondta a riporter.
„Kíváncsi vagyok arra, hogy meg tudjuk-e majd azt beszélni, hogy milyen díszítőelemek és hol legyenek, mert egyébként azt érdemes tudni Adriról, hogy hobbiszinten fest, és egyébként egészen jó képei vannak.”
Menetközben előkerültek Zoli Forma–1-es kincsei is, a Braziliából, Senna temetője mellől elhozott minibukósisak és a számtalan autóversenyzéshez köthető festmény is.
„Zolit így kaptam csomagban, így ismerkedtünk meg. Én nem osztozom feltétlenül ebben a szenvedélyben, csak így finoman elviselem”
– vallotta be Adri, amit a férj is elismert.
„Igen, Adri egyébként nem az a megveszekedett rajongó. És szerintem ez nagyon fontos a kiegyensúlyozott párkapcsolathoz, hogy teljesen más érdeklődési körünk van, illetve vannak közös pontok, de a hivatásunk, a szakmánk az egészen más.”
Félte őrzi a régi bárszekrényt
A házaspár teljes egészében rábízta magát a szakemberekre, csupán annyi kérésük volt, legyen a kis ház hangulatos, otthonos legyen, ahol kiemelt helyet kapnak a legfontosabb emlékeik, köztük Zoli egyik családi öröksége.
„Ez egy nagyon különleges bárszekrény, mert ez a nagyszüleimnél volt annak idején, és ez nekem annyira tetszett, elvarázsolt. Ez annyira a gyerekkorom nagyon jó időszakainak a része, hogy mindenképpen szeretnénk megtartani”
– kérte a lakberendezőtől Szujó, és kívánsága meghallgatásra került. A retró bárszekrényt lecsiszolták, újralakkozták, és a szoba központi helyére került.
Bár a riporter az elején nagyon tartott a kék színtől, amelyet Nóri ajánlott neki, végül engedett a csábításnak, és a szoba egy részére kék tapéta került, színben azzal harmonizáló függönnyel, ami egyébként csodás látványt nyújtott.
És végül jöjjön a fő attrakció, ami teljesen levette a lábáról a sportriportert. Ez pedig nem más, mint egy versenyautó motorjából készült motorblokkasztalváz, amelyre egy fa asztallap került.
„Azt a mindenit! Gyerekek, ez zseniális” – áradozott Szujó a végeredményt látva.
A házfelújításról készült fotókat itt nézheti meg




Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, VIASAT3/Fábián Bori




