Szívszorító beszélgetésre került sor a Háttér Story podcast legutóbbi adásában, amelynek vendégei Lukács Anita és Peller Károly voltak. Az operett műfajának két sztárja arról mesélt, hogy valójában a könnyű műfaj a nehéz műfaj. Ennek természetesen van egy fizikai oldala: az operett komoly testi erőfeszítéseket igényel a színészektől. „Én például mindennap edzésre járok. Előadásnapon nem nagyon javasolt, hogy az ember fusson, vagy bármilyen gimnasztikát végezzen, de azért igyekszem nagyon sokat tornázni, futni. Van, hogy két-három órát eltöltök az edzőteremben – magyarázta Anita. – Ez a fizikai része a dolognak: hogy bírjuk a táncot, bírjunk mozogni, és egyáltalán a gyorsöltözéseket a jelenetek között.”
„Táncos-komikus koromban igazából nem kellett sehova se mennem edzeni, hiszen annyit táncoltunk, hogy teljes edzettségben voltunk – vette át a szót Peller Károly. – Én mindig nagyon jó akartam lenni, mert tudtam, hogy elmaradásom van a táncban. Úgyhogy én direkt nyújtottam, lementem spárgába, azt szerettem volna, ha a balettmesternőm büszke rám.”
„Mintha ott lenne valahol”
A testi fájdalmaknál azonban sokkal nehezebb legyőzni a lelkieket, amikor egy színésznek színpadra kell állni, és szórakoztatni a nagyérdeműt. Talán senki sem tud most erről többet, mint Lukács Anita. A primadonna ugyanis 2024 júniusában veszítette el imádott férjét, az Operettszínház kiváló művészét, Vadász Zsoltot.
A legendás bonvivánt néhány nap alatt vitte el egy váratlan fertőzés. Özvegye most először nyilatkozott érzéseiről. „Nekem most a színház ad erőt, az éneklés, a szerepek – mondta a primadonna, aki úgy érzi, elhunyt férjétől kap energiát a folytatáshoz. – Tudom, hogy azt mondja: ’Angyalkám, énekelned kell, és játszanod kell.’ Tudom, hogy azt szeretné, hogy folytassam. Nem is tudnék mást csinálni, ez az életem, ezt csinálom gyermekkorom óta – magyarázta Anita, miközben folyamatosan könnycseppek peregtek az arcán.
„Néha olyan érzés, mintha ott lenne valahol, és egy másik szereposztással játszanék éppen. Akkor arra gondolok, hogy majd eltelik pár nap, és akkor majd vele játszom… Hogy majd mindjárt fogok vele is játszani… Nyilván ez már nem lesz soha.”
A primadonna azt is elmesélte, hogy nagyon sok kollégától kap lelki támogatást, és a taps is visszatölti őt egy kicsit. „A nézők megkeresnek, rengetegen odajönnek, megölelnek, és megpuszilnak. Boldogok, hogy látnak énekelni, de hiányolják mellőlem Zsoltit.”
Felfoghatatlan fájdalom
Peller Károly is közeli barátja volt Vadász Zsoltnak. „Nem is tudom felfogni, amin Anita keresztülment. Miközben nekem is rettenetesen hiányzik, de hát nekem csak a barátom volt, nem a szerelmem, nem a férjem, mint Anitának – mondta Károly, aki mindent megtesz barátja emlékének ápolásáért. – Egyszerűen nem szabad, hogy elfelejtsék, hogy volt egy ilyen csoda ember, aki a hangjával, a lényével varázsolt. Nyilván neki is voltak nehéz napok a színházon belül, amikor valami nem úgy jött össze, vagy nem kapott meg egy olyan szerepet, amit szeretett volna – mi azért beszélgettünk ilyenekről –, de ezt soha nem mutatta.
Mindig boldog volt, és a legelégedetlenebb helyzetben is azt mutatta, hogy ő elégedett. Egy igazi úriember.
Nekem van egy koncertszervező cégem, és a menedzserem szokta mondani, hogy ‚figyelj, akkor kéne, nem tudom, október 32-ére egy műsor, kik legyenek?’ És akkor mondom, hogy Szilvike, Zsolti. Automatikusan mondom a nevét, és aztán jövök rá, hogy a Zsolti már nem jöhet…”
A darabot is eltemették
Peller Károly egyszerre érez szomorúságot és megkönnyebbülést, amiért a színházban lekerült a Mágnás Miska a repertoárról. Számára ugyanis a címszerep összeforrt Zsolt személyével. „És ha Zsolti nincs, akkor ne legyen Mágnás Miska se!” – mondta Peller. „Egyébként Zsolt az egyik Mágnás Miska-előadáson kérte meg a kezemet óriási nagy virágcsokorral, és az egyik Csárdáskirálynő-előadáson, illetve az előadás után volt az esküvőnk a színpadon, amit mindig boldogan meséltünk mindenhol” – emlékezett Anita.
Kiemelt képek: Schumy Csaba, Trenka Attila/fotocentral.hu
