Hatalmas győzelemnek lehettünk szemtanúi a Legyen Ön is milliomos! adásában. Ezúttal Zakar János ült Palik Lászlóval szemben – s távozott 10 millió forintos nyereménnyel.
Zakar János Balatonfüredről érkezett. Hosszú éveket töltött a vendéglátásban – óceánjárón is dolgozott –, most egy étterem vezetőjeként tevékenykedik. Az olvasásnak köszönheti szerteágazó tudását, s ahogy ő fogalmazott, amikor van egy kis szabadideje, a könyveket bújja. Ennek pedig meg is lett az eredménye.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékos Palik Lászlót is lenyűgözte. A műsorvezető többször is bókolt a tudásának, majd baráti jótanáccsal is ellátta, amikor családjára terelődött a szó.
„Elváltam. Jelenleg párommal élek Balatonfüreden. Gyermekem nem született. A sors ezt hozta nekem” – fejtette ki Zakar János.
„De még semmiről nincs lekésve! A mai világban én azt gondolom, hogy a késői gyermekvállalás az teljesen hétköznapi. Egyébként meg, mit nevezünk későinek?” – tette fel a kérdést Palik.
Fia tartja fiatalon
A játékos félelmét is megfogalmazta: attól tart, hogy gyermeke ballagásán már nagypapának néznék őt. Palik pedig hozzátette, ez azon is sok múlik, hogy valaki hogyan és mennyire tartja karban magát.
„Én például, amikor a legkisebb gyermekem, Vince fiam született, akkor voltam olyan 47 év körüli. És akkor viszont jött egy döntés a fejemben. Nagyon boldog vagyok, viszont én soha nem mehetek nyugdíjba. Mert nem akarok a nagyapja lenni a gyereknek. És így kényszeresen az ember elkezdi magát kondícióban tartani. Szerintem ez egy megoldás. Ez csak belső elhatározás kérdése. (… ) Ne adja föl.”
A játékos pedig meghatódva köszönte a jó tanácsot a műsorvezetőnek.
Palik László és Marsi Anikó korábban többször beszéltek róla, hogy a műsorvezető kapcsolatuk előtt már nem tervezett több gyermeket. Előző házassából született ugyanis egy lánya. De ma már nagyon örül, hogy ez nem így alakult az élete és végül két fiú gyermeke született Marsi Anikótól, ugyanis úgy véli, ha ma nem lenne háromgyerekes családapa, nagyon sokat veszített volna.
Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu




