Napi friss

Csillag Születik: 10 éves kislányt csalt könnyeket a zsűri szemébe

Horváth Dóra Ilona nevét nem árt megjegyezni, biztosan hallani fogunk még róla.

13 év után ma este visszatért a Csillag Születik, mégpedig nem is akárhogyan. Minden porcikájában megújulva. Elképesztően színes mezőny jött össze. Láthattunk dominikai rúdtáncost, 13 milliós követőbázissal rendelkező TikTokkert Japánból, és balul sikerült hasbeszélést is. A zsűripult mögé sem nyeretlen kétéveseket ültettek, hiszen Köllő Babett, Geszti Péter és ByeAlex sem először foglal helyet ilyen szerepkörben. Az egyedüli kakukkosja Molnár Áron, aki most esett át a tűzkeresztségen, ami az ítészi feladatkört illetti.

Felehetően abban mindannyian egyetértenek, az első adás legszerethetőbb produkcióját Horváth Dóra Ilona, egy mindössze 10 éves légtornász kislány nyújtotta. Amikor óvodás voltam, nagyon sok energiám volt és ezért azt mondták próbáljak ki minél több sportot és válasszak kedvencet, úgy vezessem le az energiám, így találtam a légtornára” -mesélte tüneményesen a kislány, aki csupán öt hónapja űzi ezt az egyáltalán nem veszélytelen sportot.

Lélegzetelállító előadását mutatott be, az öt hónap sokkal inkább öt évnek tűnt. Olyan finomak ugyanakkor profik voltak a mozdulatai, mintha egy világhírű cirkuszi társulat tagját láthattuk volna a Csillag Születik színpadán. Nem csoda, hogy a zsűritagok álla is leesett a látottaktól. Mindannyian állva tapsoltak, sőt Molnár Áron egyenesen meghatódott a produkció után.

„Dórika, te jó ég, kicsordultak a könnyeim” —törölgette a szemét a színész. „When I growe up – azaz amikor én felnővök, de mi lesz, ha te felnősz, ha már most ilyen szinten tudsz -… és ilyen technikai tudás van mögötted 5 hónap után akkor te mit fogsz csinálni ezzel a világot felszántod Dórika fantasztikus vagy!” -dicsérte a színész.

A színész igen komolyan vette a feladatát  Trenka Attila

De Babett sem bánt szűkmarkúan a szép szavakkal. „Megérkeztél a nyusziddal, azt mondtad szólítsunk Dórikának és azt gondoltam egy cuki kis gyerek produkciót látunk majd, ehhez képest úgy kell kezeljelek, mint egy felnőtt művészt”.

Kiemelt kép: Trenka Attila, fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!