Címlapsztori

Felháborodott a közönség egy Törőcsik Mari-előadás miatt: magyarázkodik a színház

Járai Máté főszereplésével érkezik a Törőcsik Mariról szóló Marimama című előadás a kecskeméti színházba, ám sokaknak nem sikerült jegyet venni rá. Többen felháborodtak, a színház próbálja nyugtatni a kedélyeket.

Még be sem mutatták a Marimama című előadást a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, máris háborog miatta a színházba járó közönség. A Törőcsik Mariról szóló darabot – aminek főszereplője a néhai színésznő unokája, Járai Máté – egy hónap múlva láthatják azok, akiknek sikerült jegyet venni rá. Ugyanis akkora volt az érdeklődés, hogy sokaknak ez nem sikerült. Ezt a nézők aztán szóvá is tették, és a jegyértékesítés menetét hibáztatták.

A kecskeméti teátrum a Facebook-oldalán igyekezett nyugtatni a kedélyeket. „Értesültünk róla, hogy sokan szerettek volna jegyet váltani a Marimama decemberi előadásaira, és sajnos nem mindenki járt sikerrel. Megértjük a csalódottságot, és szeretnénk egy kis betekintést adni a jegyértékesítés működésébe” – olvasható a színház bejegyzésében.

Nyugtat a színház

Mint írták, a csoportos nézők részére a szervezési iroda előzetesen foglal helyeket – ez teszi ki a jegyek egyharmadát. A jegyértékesítés kezdetének napján 12 órától személyesen és telefonon is lehet belépőt vásárolni – ez a jegyek újabb egyharmadát jelenti. 13 órától pedig online felületen biztosítják a vásárlást – itt szintén a jegyek egyharmada elérhető.

„A Marimama iránti hatalmas érdeklődés mindenkit örömmel tölt el a társulatban. A produkciót folyamatosan műsoron fogjuk tartani, így lesz még lehetőség jegyvásárlásra azoknak is, akik ezúttal a premiert követő legelső előadásokról lemaradtak” – nyugtatta a kedélyeket a teátrum.

Háborog a közönség

A színház közleménye nem mindenkit győzött meg. A hozzászólásokban többen megosztották a jegyvásárlással kapcsolatos rossz tapasztalataikat.

„Ez az egyharmad-egyharmad arány nagyon sántít! Sem telefonon, sem online nem lehet vásárolni, aki személyesen harmadik volt a sorban, az utolsó két jegyet kapta. Kíváncsi vagyok, hogy csoportoknak miért nem korlátozott a jegyvásárlás” – háborgott egy néző. Hozzá hasonlóan többen panaszkodtak rá, hogy online sosem sikerült jegyet venni a színház előadásaira.

Vannak, akik telefonon és személyesen sem jártak sikerrel. „11 órától álltam sorban a jegypénztárnál. 12 órakor nyitottak, 12.10-kor már nem volt jegy. Felháborító!” – számolt be egy másik néző.

Akad egyébként olyan is, aki meg sem próbál bejutni a kecskeméti teátrumba. Inkább a 60 kilométerre lévő Szolnokra megy színházba, mert ott mindig van elérhető jegy.

Más pedig azt tette szóvá, hogy miért nem lehet a nagy érdeklődést kiváltó előadásokat nagyobb létszám befogadására alkalmas helyszínen tartani.

Kiemelt kép: Prizma TV

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!