Ennek kapcsán beszélgetett Pokorny Liával a Nők Lapja munkatársa, Koronczay Lilla.
A könyvedben olvasható A majdnem tökéletes boldogság receptje című monodrámád is. Ezt te magad írtad? Az új köteted címét is ez ihlette, igaz?
Igen. Pedig sosem szerettem írni. Aztán egyszer csak leültem, és elkezdtek ömleni a szavak. Mintha a történet írta volna önmagát. Jólesett. 2024 tavasza óta játszom ezt a darabot, és amikor az Athenaeum Kiadó megkeresett, hogy készüljön egy könyv az előadás alapján, egyértelmű volt számomra, hogy ki fogjuk egészíteni egy beszélgetéssel a függő játszmákról, Rendi Marival. A darabban egy kapcsolatfüggő személyiség – Bársony Krisztának hívják – gyógyulásának útját követhetjük végig.
Időnként gurultunk a nevetéstől, máskor meg kicsordultak a könnyeink. Az előadás arról szól, hogy egy nő keresi önmagát, miközben minden párkapcsolatában a megfelelési kényszerei mozgatják. Fogalma sincs, kicsoda valójában, mert mindig különböző emberek tartozékaként, gyerekként, feleségként, anyaként gondol magára… Ez a saját történeted?
Bársony Kriszta története. Nyilván merítettem a saját és mások történeteiből is. Én például sokáig azért nem mertem egyedül élni, mert iszonyúan féltem a tátongó űrtől, hogy úristen, mi lesz így velem! Évekig nem tudtam, hogy amit megélek, annak van neve: függő gondolkodás. Ma már azt is tudom, hogy gyakorlatilag bármi kiválthat függőséget, nem csak az alkohol vagy a drog, függővé lehet válni egy elérhetetlen ideáltól is, de lehet a „szerünk”, mondjuk, a munkánk, vagy akár egy párkapcsolat is.
És ki lehet gyógyulni a függésből?
Meg lehet tanulni kezelni. Tudatosítani kell, és ébernek maradni. Amíg nem neveztem nevükön a dolgokat, addig csak sodródtam velük. Az önismereti munka hozta el a felismerést. A terapeuta azt javasolta, járjak el az önsegítő csoportfoglalkozásaira, de elsőre kapásból visszautasítottam: nincs az az isten, hogy én elmenjek egy ilyen ülésre!
Nyilván attól is tartottam, hogy ismert ember vagyok, de képzeld, senkit nem érdekelt, hogy ki vagyok! Kizárólag a történetemre voltak kíváncsiak. Ahogy én is másokéra. Nemcsak tükröt tartottunk egymásnak, hanem megoldási kulcsokkal is szolgáltunk. Mára sikerült kiépítenem magam körül egy csodálatos csapatot, akik egy csomó terhet levesznek a vállamról.
Az előadásod hősnője túlfélti a fiát, mígnem a fiú játékszenvedélybe menekül az anyai gondoskodás elől.
Erre a fiam, Misi ébresztett rá, amikor kamasz lett. Minden reggel bementem hozzá és ébresztgettem: „Misikém, ébredj már fel, el fogsz késni!” Kontrolláltam a tanulását, a szabadidejét, mindent. Egyedül neveltem Misit, ezért sokszor úgy éreztem, kompenzálnom kell.
Miközben azt hittem, így leszek jó anya, elviselhetetlen helikoptermama vált belőlem. Tényleg azt gondoltam, azzal teszek jót neki, ha megmondom, hogyan lesz boldog, hiszen az édesanyjaként én tudom leginkább, mi a jó neki, én tudom a lehető legjobb irányba terelni az életét.
Misinek azonban ez idővel nagyon megterhelő lett, lázadt minden ellen, amit én javasoltam neki. Nem értettem, mi a baj, hiszen én a legjobbat akartam. Nem vettem észre, hogy a saját félelmeimmel nekem kellett volna dolgoznom, nem neki. És hogy joga van a saját útját járni, a felelősséget és a tettei következményét maga viselni, mert csak így tapasztalhatja meg, hogy képes megoldani a problémákat.
Ebből tud erőt meríteni, és ettől lesz önbizalma. A legnagyobb dolog, amit anyaként adhatok neki, ha hagyom, hogy ő irányítsa az életét. Ma már türelemmel nézem, ha hibázik, esetleg máshogy dönt, mint ami szerintem helyes.
Két hozzád közel álló embert veszítettél el az elmúlt évek során. Szerelmedet, Huszár Zsolt színészt 2012-ben, négy éve pedig kedves barátodat, Babicsek Bernát harmonikaművészt, akivel együtt léptetek fel a LIAison című előadásodban.
A gyászfolyamat hosszan tartott. Idő kellett ahhoz, hogy ne csak a fájdalmat érezzem, hanem azt is, hogy képes vagyok megtartani magam, és menni tovább. Segítség nélkül biztos nem tudtam volna feldolgozni az elvesztésüket. Örökké hiányozni fognak.
Teljes interjú a legfrissebb Nők Lapja magazinban:
Kiemelt kép: Szalmás Kriszta
