Éppen egy arc- és nyakfiatalító kezelésen vett részt a színésznő azelőtt, hogy beszélgettünk vele. „Én voltam a hatvan év körüli nők próbababája. Fájdalmas volt, így túlságosan nem szoktam rá, de nem is bántam meg. A szépségért igenis meg kell tenni, amit lehet” – kezdi a Story magazinnak.
Az arcjógában hisz
Ehhez nyitott szemmel és füllel jár. „Folyton bújom a magazinokat, hogy mit ajánlanak, mi az új divat. A színházban a kolléganőkkel is folyton tapasztalatot cserélünk. Mond valaki egy jó krémet, kezelést, és én kipróbálom. De leginkább azokat, amelyek természetes hatóanyagokat tartalmaznak.
Kenegetem magam, csepegtetek szorgalmasan, de bevallom, hogy a türelmemmel akad egy kis probléma, mert ha nem látom viszonylag gyorsan az eredményt, akkor képes vagyok félbehagyni a kúrát. Amit viszont mostanában nagy lelkesedéssel csinálok, az a jóga.
Amióta felfedeztem, rajongok érte. Azt mondják, fiatalon és rugalmasan tartja a testet, és én valóban jól is érzem magam. Arról nem beszélve, hogy ugyancsak ennek köszönhetően felfedeztem az arcjógát is. Szerintem hasznosabb bárminél. És talán ennek meg a sok vízfogyasztásnak és a jó géneknek is köszönhetem, hogy még így, hetven felett is vannak napok, amikor azt mondom, a tükörképemnek: ’Hé, Vándor, ez nem is olyan rossz!’ Mert mi másért is csinálnánk, ha nem azért, hogy időnként valóban elégedetten nézzünk a tükörbe.”
Mit szólnak az unokák?
Vándor Éva azt mondja, a húszas éveiben is legalább olyan kritikusan nézte magát, mint manapság. Ebben nincs változás. „Vörös és barna szemű voltam, és nekem folyton a szőke, kék szeműek tetszettek. És túl karakteresnek tartottam az arcomat. Ma sincs ez másképp. A legnehezebb kibékülni önmagunkkal. Aki el tudja fogadni, hogy a ráncok már maradnak, az megbarátkozik a tükörképével is.
És nekem ott vannak az unokáim is, akiken látom, ha tetszem nekik, és azt is, amikor nem. A kicsi simogat, vizsgálja az arcom, és úgy veszem észre, akkor tetszem neki a legjobban, ha olvasószemüveg van rajtam. Olyankor olyan rajongással mondja, hogy ’mama’, hogy attól azonnal elolvadok.
Talán tényleg azért, mert az olyan ’mamás’. A nagyobbal, Jónással már mindenről lehet beszélgetni. És ő valóban kicsit pasis már, pedig még csak első osztályos. Megyünk együtt az úton, és észreveszem, hogy a finom, nőies, ízléses lányok után megfordul. Én meg ott állok mellette, és nem igazán tudom, mit is kellene most kezdjünk a helyzettel. Ugyanakkor tetszik, hogy a szép fogja meg. A lányom is így öltözik. Engem viszont akkor dicsér, ha valami különleges van rajtam, és sminket viselek. A túl sok sminkről egyébként rég leszoktam, de azért smink nélkül nemigen tetszenék magamnak. Jónás azt is elmondja már, ha szerinte nem áll jól nekem valami.”
Elhatározás kérdése
Szeretne többet, jobban odafigyelni magára. „A megfelelő alvás lenne az egyik legfontosabb. Bevallom, éjfél előtt mégis ritkán alszom el. Késő este beszélek a lányommal, a barátnőmmel, vagy épp azon agyalok, hogy egy-egy nehezebb helyzetet hogyan kellene okosan, jól megoldanom. És persze nézegetek magamnak mindenféle mozgásformát.
Amikor kicsit jobban ráérek, akkor tudok többet törődni magammal. Most még diétázom is, mert nyáron kicsit elszaladt velem a ló, a színházi jelmezeimbe viszont bele kell férnem.
Találtam is egy idősebbeknek szóló széktornát, amiről azt gondoltam, ezt nem nagy truváj elvégezni, de rá kellett jönnöm, nem abban van a kihívás, hogy végigcsináljam, hanem, hogy erre rendszeresen szakítsak időt.”
Szülői örökség
Édesanyjától és nagymamájától örökölte filigrán termetét. „Ha a kezemre nézek, ma is anyukámat látom magam előtt. És persze olyan jó, hogy Jónás unokámmal már tudunk rá emlékezni. 2022-ben veszítettük el, egy évvel később apukámat is, de életben tartom az emléküket. És közben eszembe jut a saját gyerekkorom is, ahogy édesapámmal színházba készültek: sosem tett magára, csak egy leheletnyi rúzst, és egy kis parfümöt az ujjbegyére, amivel a füle mögé ütögette az illatot. Én mindig a leggyönyörűbbnek láttam.”
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu
