Pásztor Erzsit nemrég baleset érte. Vállrepedést szenvedett, amiből egy rossz mozdulatot követően törés lett. A 89 éves színésznő így pihenőre kényszerült. „Az egész kálvária néhány hete kezdődött: a kórházban voltam kontrollon, és amikor kijöttem, még mindig megvolt az a tempóm, ami húszéves koromban. A lányomba karoltam, de kihúztam a karom, azt gondoltam, hogy sitty-sutty tudok egyedül is közlekedni. Sajnos tévedtem. Tiszta erőből elestem, arccal előre, borzalmasan összetörtem magam. A térdemet a mai napig kezelik, nyílt seb van rajta, a szemöldököm is felszakadt. Az esés után eszem ágában sem volt lemondani fellépést, azt hittem, könnyen fog menni, hiszen végig tolószékben ülök széket, és ezzel annyira megerőltettem a vállam, hogy a repedésből törés lett” – részletezte Pásztor Erzsi a balesetet a Meglepetésnek.
Pásztor Erzsi lánya besegít
A baleset körülményei ugyan nagyon felkavarók, az örök vidám színésznő utólag humorral tud beszélni róla. „Amikor elestem, szinte haldokoltam a betonon fekve, úgy éreztem, hogy soha többé nem tudok felállni. Két férfi szedett össze, felültettek a járdára, ott vártam a mentőt, ráadásul épp egy olyan üzlet előtt, ahol temetéseket lehet rendelni. A két térdemből ömlött a vér, de néhány nap múlva már úgy tudtam elmesélni, hogy a hallgatóim számára mulatságos történet lett belőle. Tapsvihar lett a vége, mintha egy komédiát adtam volna elő.
Most egy nagyon szoros kötés van rajtam, ezt csak a lányom tudja levenni és újrakötni. Szegény nagyon leterhelt a munkája miatt, de mindennap eljön hozzám, lemosdat és átöltöztet.
Nagyon megvisel ez az egész, annál is inkább, mert hozzá vagyok szokva, hogy rendszeresen fellépek. Hiányzik a színház, az tölt fel igazán, de ki kell böjtölnöm ezt az időszakot – mondja sóhajtva Pásztor Erzsi.
További részletek a legfrissebb Meglepetésben!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




