Napi friss

Gáspár Evelinnek anyagi káoszt hozott a Sztárbox

Kulcsár Edinával szemben alulmaradt a ringben Gáspár Evelin, sokan mégis győztesnek tartják Győzike lányát. Evelin elárulta, a Sztárbox anyagi veszteséggel is járt a számára.

Gáspár Evelin magabiztosan teljesített a Sztárboxban. Először Szorcsik Vikit győzte le, majd Bernáth Odettet, de a vasárnap esti szuperdöntőben Kulcsár Edinával nem bírt el, így a női könnyű súly kategóriájában a második hellyel kell beérnie. Ettől függetlenül sokan a műsor egyik legnagyobb győztesének tartják. Egyrészt azért, mert kitartásával és felkészültségével bizonyította, hogy nem az a buta celeb, akinek sokan gondolják. Másrészt, összehozta a családját. Édesapja, Gáspár Győző és nagypapája, id. Gáspár Győző együtt szurkoltak neki a ring mellől. Erre pedig korábban nem sokan fogadtak volna, hiszen köztudott, hogy a showman és édesapja között hosszú évek óta tombol a családi viszály.

2 fotó

Evelin azt is a Sztárboxnak köszönheti, hogy bámulatos átalakuláson ment keresztül. Teljesen megváltozott a külseje. Bár felszedett magára 5 kiló izmot, közben leadott 15 kilót a súlyából. Ennek kapcsán pedig a ringbe lépése előtt levetített kisfilmjében elárulta, „anyagi káoszba került”, ugyanis teljesen le kellett cserélnie a ruhatárát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gáspár Evelin (@evelingaspar) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!