Csézy a Best Podcastban mesélt először arról, micsoda küzdelmet vívnak azért, hogy kisbabájuk lehessen. 45 évesen vált végül valóra az álma. „A hat éven át tartó hormoninjekciók – amikor a hasam már úgy nézett ki, mint egy szita –, az ezzel járó ödémák, puffadás, hasfeszülés, hangulatingadozás… Nem volt könnyű. Fizikailag is megterhelő volt, de mentálisan még inkább. Szerintem a kitartás a legfontosabb, és az a nagy kérdés, hogy a párkapcsolat kibírja-e azt a sok megpróbáltatást, amin egy nő ilyenkor keresztülmegy. A mi házassságunk a férjemmel nemcsak kibírta, hanem sokkal erősebb lett. Nemrég voltam méhnyakrákszűrésen, és az orvosom megkérdezte, hány vetélésem is volt. Mondtam neki: ‘Úristen, hirtelen nem is emlékszem.’ Érdekes, hogy az agyam távol tart mindent, ami fájdalmas és rossz volt, és csak a jelennel tudok foglalkozni – azzal, hogy megszületett a mi kis angyalkánk, és mi azóta szinte csak benne élünk” – mesélte Csézy a Best Podcast legfrissebb adásában.
A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.
„Elsírtam magam”
Csézy kislánya, Elizabet nyolc hónappal ezelőtt született. Október elején tartották a keresztelőjét. „Nem azért szerettem volna megkereszteltetni Elizabetet, hogy az Úr gyermeke legyen. Mert ha a Jóisten nem akarta volna őt, akkor nekünk ma sem lenne gyermekünk. Én csak megköszönni szerettem volna neki, hogy megadta számunkra ezt az ajándékot.
Elizabet ugyanis maga a csoda!
– mesélte nemrég a Story magazinnak az énekesnő. A szülők a budapesti Szervita téri Szent Anna-templomot választották a szertartás helyszínéül, ahol közel harminc rokon és barát volt jelen a szentség felvételen.
„Amikor az atya felajánlotta a kislányomat a Szűzanyának, elsírtam magam. Azt hiszem, ez volt a keresztelő legmeghatóbb pillanata, mindenkinek könnybe lábadt a szeme!”
Együtt a család
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




