Szinte az első perctől kezdve össztűz alatt áll a Megasztár idei szériája. Már a válogatók alatt többen élesen bírálták a tévéműsor idén tapasztalt irányvonalát. A tavalyi évvel ellentétben idén érezhetően sokkal nagyobb hangsúlyt kap ugyanis a mesterek közötti viaskodás. Minden bizonnyal Tóth Vera kiírása kavarta a legnagyobb port a témában. A 21 évvel ezelőtti győztes azt írta egy kommentben a közösségi oldalán: a mostani évadot egyenesen szégyelli.

Tóth Gabi kritikájától megfagyott a levegő a stúdióban
Azóta jó néhány hét eltelt, elkezdődtek az élő adások, de a műsor hangvétele ugyanolyan maradt. A szombat esti élő show-ban is jó néhányszor parázs vita pattant ki az ítészek között, akik foggal-körömmel harcoltak a versenyzőikért. Ezt tette szóvá Tóth Gabi a zsűripult mögött az utolsó értékelésében.
„Általánosságban nagyon szomorú vagyok. Ennek műsornak a versenyzőkről kéne szólnia, nem pedig a mi vitáinkról. Azzal, hogy bevezették ezt a csillagos rendszert (a zsűri döntése alapján dől el, ki állhat a biztos továbbjutást szimbolizáló csillagokra – a szerk.) kicsit elkerülhetetlenné válik, hogy kiforduljunk magunkból, és egy olyan énünk jöjjön elő, ami nem igazán jellemző ránk.
Sokszor szégyellem magam, és haragszom magamra, amiért gyakran elvesztem a kontrollt. Ezekkel a vitákkal a lényegről, a tehetségekről vesszük el a figyelmet.
Úgyhogy, én jövő héttől azon leszek, hogy újra arról szóljon ez az egész, mint húsz évvel ezelőtt: a tehetségekről. Én egy picit máshogy emlékszem a Megasztárra, ha ilyet szabad mondani” – taglalta komolyan Tóth Gabi.
Erős kijelentései után néhány pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban. Ugyan Ördög Nóra próbált azzal érvelni, hogy ömlenek a szavazatok a versenyzőkre, tehát ők is kapnak figyelmet, a feszült hangulat mit sem változott.
Kiemelt kép: TV2




