Lassan hat éve, hogy a Story magazin megírta, válik a Katona József Színház színésznője, Jordán Adél és szintén színész férje, Keresztes Tamás. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a színésznő nem maradt egyedül. Székely Krisztával alkot egy párt, és azóta is boldog, harmonikus párkapcsolatban élnek.
Jordán Adél a Nők Lapja Évszakoknak többek között arról is mesélt, 15 éves fia, Andor hogyan élte meg a szülei válását. „A mai fiatalok sokkal nyitottabbak, mint akár én voltam ennyi idősen, talán mert az interneten mindennel találkoznak. S bár Magyarországon szűkösek a melegjogok, a fiam erről alkotott nézetei abszolút elfogadók, nyitottan áll hozzánk.
Kriszta egyébként is struktúrát hozott az életünkbe, és Andor szereti ezt. Most például, hogy a gimnáziumi felvételijére készült, Kriszta segített neki, mert ő sokkal rendszerezettebb.”
Elfáradt a házassága
A színésznő hozzátette, egy válást önmagában nagyon nehéz a helyére tenni, szembenézni és elfogadni azt, hogy valami véget ért. „De hát mi addigra elfáradtunk – folytatta. – Tíz évig voltunk együtt.
Ne érts félre, szerintem az a konstrukció, a holtomiglan-holtodiglan házasság, amit az emberiség kitalált magának, csodálatos, feltéve, hogy élhető. De ha nem, azt fel kell ismerni, és továbblépni.
Velünk is ez történt. Viszont már tudom, hogy ami nehéz és szenvedéssel teli, az is csak a fejlődésünket szolgálja.”

Kriszta és Adél jó páros
Miután Máté Gábor elköszönt a Katona igazgatói székétől, helyét Székely Kriszta vette át. Bár a rendező és Adél a munkát és a magánéletet szépen el tudja választani egymástól, a színésznőben felmerült, a társulat hogyan viszonyul hozzá a jövőben.
A színházban tehát kihívás előtt állnak, szerelmük azonban még mindig lángol. „Magamra találtam, és nagyon jól érzem magam a bőrömben. Folyton változónak és építőnek találom a párkapcsolatomat, ami szerintem egy csoda, de legalábbis ritka kegyben van részem. A mai napig nem halványult a szerelmünk, pezseg és épít, folyamatosan van mit tanulnom.
Kriszta mély ember, szeretem, ahogy gondolkodik a dolgokról, szívesen hallgatom. Sokat segít a döntéseimben is, és leföldeli az amplitúdóimat, amik ma már ugyan enyhébbek, de mégis.
Én légiesebb vagyok, ő pedig két lábbal áll a földön. Jó párosítás. Emellett Krisztának rendkívül érzékeny radarja van ahhoz, hogy azonnal észrevegye, ha esetleg beindulna valamiféle játszma köztünk. Képesek vagyunk asszertívan kommunikálni egymással, és én ettől könnyebben visszabillenek a középpontomba.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




