Eddig sem hagyták unatkozni a tévénézőket a szakemberek által összeboronált párok a Házasság első látásra című műsorban. De a tegnapi adásban talán eddig soha nem látott balhé pattant ki a vacsoránál. A korábban kifejezetten harmonikus pár benyomását keltő Kármen és Dani között került sor egy hangos szóváltásra.
A lány azt nehezményezte, hogy újdonsült férje nem ad elég teret neki. „Undorító! Ez nem egy férfias viselkedés. Táblázd be a te idődet, ne az enyémet akard. Amikor indulás van, akkor indulás van. Időben beülünk abba az autóba, és nem hisztizünk!” – szakadt el a cérna a fiatal lánynál és torkaszakadtából ordított Danival a többiek előtt, aki mindeközben szótlanul nézett maga elé.
A példátlan kirohanást a többiek sem értették
Ez a viselkedés arra enged következtetni, a lánynak korábban meggyülhetett a baja a túlságosan is birtokló bánásmóddal egy párkapcsolaton belül. Később, négy szem közt megpróbáltak zöld ágra vergődni a konfliktusos kérdésben, akkor sem sikerült.
„Ilyen szintű birtoklásra nincsen szükségem, volt benne részem, és köszönöm szépen, nem. Ha nem tudod megoldani a problémádat, és nem kérsz segítséget, akkor ez ennyi volt, mert nem tudok megbízni benned, nem érzem magam biztonságban veled”
– mondta határozottan a lány azt sejtetve, hogy már a válást fontolgatja.

„Gerinctelen vagy”
Ha ez még nem lenne elég Anna és Peti kapcsolata sem áll valami rózsásan. „Gerinctelen vagy, te nem vagy férfi. Letagadod, ami köztünk volt. Én végeztem veled! Engem soha többet nem aláz meg férfi. Végeztünk!” – mondta ingerülten Anna, és levette a gyűrűt az újjáró, majd kiviharzott a forgatásról. Talán ők válnak el először?
Viki és Attila, valamint Rita és Sanya kapcsolata pedig szinte az első perctől kezdve ingatag lábakon áll, úgyhogy nagyon úgy tűnik a szakemberek idén sem lehetnek maradéktalanul elesgettek a kísérlet eredményével.
Kiemelt kép: TV2




