Péterfy Bori értelmiségi családban nőtt fel. Felmenői előadóművészek, írók, költők, de akad köztük lelkész is. Ebből kifolyólag az énekes-színésznő sosem tanulta meg, hogyan kell bánni a pénzzel, mert abban a hitben nevelkedett, hogy az alkotás öröme meghozza majd számára az anyagi biztonságot. Régebben talán így volt, ám a világ megváltozott. Borinak így meg kellett tanulnia kevesebbel is beérni. „Én úgy vagyok, hogy abszolút tudatosan szinten tartom, kordában tartom az ilyen típusú vágyaimat. Örülök annak, ha valami plusz dolog bejön, ami ilyen luxus, de egyszerűen nem cél. Ülhetek én bármilyen tengerparton, ha nem tudok színpadon állni” – magyarázta a Neshama TV műsorában.
Péterfy Bori egy fillért sem kap legnagyobb slágere után
Ahogyan a magánéletében, sokszor a szakmájában is nehezére esett önmagát a megfelelő polcra helyezni. Éppen ezért sokszor örült, hogy egyáltalán megkapott egy állást, és kevéssé érdekelte, hogy a végén mennyi fizetést visz majd haza. Péterfy Bori zenekarán belül is az egyenlőség híve: egyenlően osztoznak a gázsin. Az viszont már egészen elképesztő, hogy legnépszerűbb dala után gyakorlatilag semmit sem kap.
„A Hajolj bele a hajamba slágerünk után, ami a mai napig megy, egy fillért sem kapok”
– vallotta be az énekes-színésznő azzal kapcsolatban, hogy a dal után csak akkor kapna jogdíjat, ha abban szerzőként vagy szövegíróként szerepelne.

Ám mint sok más területén a pénzügyeknek, ebben sem tanulta meg, hogyan kell érvényesülnie. Vagyis a szerzőtársaival sem szállt vitába azért, hogy pénzzé váltsa művészetét.
„Én idealista vagyok, és nagyon nehezen tudom úgy nézni az alkotómunkát, hogy az egy business.”
Ráadásul hiába igyekszik már kiállni magáért, még az is előfordulhat, hogy azért nem fogja a jövőben egy sorozat főcímdalát elénekelni, mert nem hagyják majd neki, hogy szerzőként jegyezze azt, kvázi, hogy pénzt keressen vele…
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




