Peller Mariann volt Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának legutóbbi vendége, ahol szóba kerültek a csinos szőkeség (szakmai) életének fontos férfi szereplői. így például Vitray Tamás, aki a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanította őt.
„Sosem felejtem el, hogy első félév végén mindenkinek írt egy személyre szóló levelet értékelés gyanánt. Nekem azt írta: szerintem az elsők között fog elkelni az osztályból. És így is lett. Azóta is azon gondolkodom, nem kéne-e jóslással is foglalkozni a Tanár úrnak”
– mondja nevetve Mariann.
„Szakmailag hihetetlen nagy erőt adott ez a visszajelzés.”

Zavarba hozta a főnökét
Ugyancsak az egyetem falai között ismerkedett meg a jelenlegi főnökével, Kolosi Péterrel is. „Programmingot tanított nekünk. Amikor még először dolgoztam az RTL-nél, nagyon küzdöttem a súlyommal. Gyakran lejártam edzeni az edzőterembe, és egyszer összefutottunk ott. Nagyon megdicsértem, mert iszonyatosan kipattintotta magát. Emlékszem, zavarba is hoztam, annyira édes volt. De hát én szeretek bókolni nőknek és férfiaknak is egyaránt. Egyébként felnézek rá szakmailag is” – tette hozzá a műsorvezető.
Kettőjük jó viszonyát az sem tudta beárnyékolni, hogy 2011-be ő küldte el Mariannt a csatornától.
„Emlékszem, ketten közölték velem. De nem volt bennem rossz érzés irányába. Pontosan tudtam, hogy ki miatt kellett távoznom. És nem sokkal azt is megértettem, miért kellett így történnie”
– mondta sejtelmesen Mariann.
Kiemelt kép: RTL




