Napi friss

13 gyerekes családon segítenek a Kincsvadászok sztárjai

A Kincsvadászok kereskedője, Molnár Viktor aukciót hirdetett, hogy segítsen azon a bácsalmási családon, ahol jelenleg 13 gyermeket nevelnek. A kezdeményezéshez a műsor összes szereplője csatlakozott.

Az egész országot felkavarta a hír, amikor néhány hónappal ezelőtt öt gyermek maradt árván Bácsalmáson, miután szüleik meghaltak. A testvéreket a nagynénjük vette magához, de rendkívül szűkös körülmények között élnek, hiszen ő is nyolc gyereket nevel. A Kincsvadászok kereskedőjét, Molnár Viktort megrendítette a tragédia.

A galériatulajdonos ezért úgy döntött, gyűjtést szervez, hogy a gyerekeknek szebb karácsonya lehessen. Az által létrehozott Kincsvadászok-aukció során a Hal a tortán forgatásán készült rajzok és más személyes tárgyak kerülnek kalapács alá.

„Amikor az öt árván maradt gyerek története először szembejött velem, akkor még nem tudtam, hogy bácsalmási családról van szó. Már akkor is nagyon megérintett a dolog, de amikor egy régi, kedves ismerősöm felhívott, és segítséget kért, azt éreztem, az ügy mögé kell állnom. Bácsalmásiként egy helyi családot támogatni szívügyem volt az első perctől kezdve, de amikor találkoztam a gyerekekkel és az őket befogadó családdal, még inkább az mozgatott, hogy minden lehetséges módon próbáljak segíteni” – magyarázta Molnár Viktor.

A műsor házigazdája, Tilla és Molnár Viktor kereskedőtársai, dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás és Nagyházi Lőrinc, valamint a műtárgyszakértők, Kelen Anna és Megyesi Balázs is csatlakoztak az aukcióhoz. Akárcsak a Sztárban Sztár All Stars négy zsűritagja: Lékai-Kiss Ramóna, Liptai Claudia, Stohl András és Hajós András is. Az aukció a tervek szerint egy hónapig tart.

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!