Természetesen, vállalva a ráncait jelentkezett a Házasság első látásra című műsorba az 55 éves Fűzfa Rita. A műsor azonban felforgatta az életét, és úgy döntött, ideje változtatni magán. Mivel egy esztétikai klinikán dolgozik, adott volt, hogy belefogjon az arcfiatalításba. Szerencséjére a munkahelye is partner volt ebben, így bátran vágott bele a kezelésekbe. Az eredmény pedig szemmel látható. „Amikor belenézek a tükörbe, a fiatalabb önmagam köszön vissza” – mondta egy rövid videóban Rita, aki megújult külsejével akár húsz évet is letagadhatna.
Orosz ajkakra esküszik
Bár Rita korábban elfogadta, hogy az idő múlása nyomot hagy az arcán, voltak problémái a külsejével. A homlokát túl ráncosnak ítélte – azt régebben már töltette is –, így botoxkezelést kapott. Mivel vidám természet, és sokat nevet, a mosolyráncai túl erősek lettek. Ezeket most feltöltette.

Megereszkedett bőrét is feszesebbé varázsolták, és az úgynevezett Russian Lips nevű ajakfeltöltésen is átesett, amitől teltebb lett a szája, akárcsak a babáké.
Férje kritizálta a külsejét
Rita döntésébe, miszerint fiatalítani szeretné külsejét, vélhetőleg műsorbéli férje, Varga Sanya is közrejátszott. A férfi ugyanis az első perctől kezdve nem volt kibékülve neje külsejével, korával, de még étkezési szokásaival sem.
Rita ugyan a forgatások alatt nem vette fel a bántó megjegyzéseket, utólag már bánja, hogy szó nélkül hagyta Sanya viselkedését. „Nagyon tiszteletlenül viselkedett. Kellemetlen volt, csalódtam benne!” – mondta a Storynak Fűzfa Rita, akiben, úgy tűnik, olyan mély nyomot hagytak férje sértő szavai, hogy rászánta magát a drasztikus változtatásra.

Kiemelt kép: TV2




