Nádai Anikó és Hajmásy Péter szerdán egy közzétett közös kórházi fotóval tudatta, hogy elérkezett Péter nagy operációjának napja. A szívsebészeti osztályról bejelentkező pár januárban árulta el, hogy miért halasztják el 2025-re tervezett esküvőjüket: a férfinek életmentő műtétre van szüksége.
Ha nincs a Sztárbox…
„Úgy néz ki, hogy nekem egy nagy szívműtétem lesz – nyilatkozta Péter. – Egy nyitott szívműtétem. Világéletemben szívritmuszörejem volt, illetve billentyűproblémám, de most találtak egy aorta ascendens nevezetű dolgot. Nyitott szívműtét, meg billentyűcsere, meg hálózás, meg fölvágnak, meg megállítják a szívedet…”
A férfi a Sztárboxra való felkészülés előtt esett át egy terheléses vizsgálaton, ott derült ki, hogy nagy baj van. „Ha nincs az a terheléses vizsgálat, amit kötelező volt elvégezni a műsor miatt, fél évvel később így is, úgy is kiderült volna, hogy hozzá kell nyúlni a szívemhez… Hisz évente kétszer kontrollra járok. Az persze jó kérdés, hogy az alatt a fél év alatt – úgy, hogy nem tudom, hogy vigyáznom kell magamra – történhetett-e volna bármi…” − mondta nyáron a Storynak.
„Csak éljem túl!”
Péternek az őszi műtétig kímélő életmódot írtak elő az orvosok, még nagyobb sétára sem mehet, nem, hogy a kisfiukkal együtt szaladgáljon.
„Nagyon várom, hogy végre a nyakamba kaphassam a fiamat!”
– mondta lapunknak. – Szeretnék szaladgálni meg játszani vele. Csak legyen rá lehetőségem! Először éljem túl az operációt.”

A tízórás beavatkozásról értesülő rajongók rengeteg együttérző üzenetet küldtek Péternek és Anikónak. A műsorvezető most mindent köszön. A szerelme az operáción vélhetően túl van, mert Instagram-történetben Anikó közzétett egy fotót, ami a kórteremben készült kettejük kezéről. „Köszönjük a rengeteg imát!” – írta a képhez.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




